2024. május 6. - Ivett, Frida

Woody a Papp László sportarénában fújja

A New Orleans Jazz Band idén végre hazánkba is ellátogat december 27-én, ráadásul hozza magával Woody Allen-t is!
2007. december 24. hétfő 16:42 - Hírextra

Dzsessz és szex - ez áll Woody Allen érdeklődésének a középpontjában több évtizede. Bolondulásig rajong a jazzért, a műfajra pedig még zsenge gyermekként kapott rá, mikor a rádió mellé bújva hallgatta a korabeli sztárok felvételeit.

Rajongását jól példázza az a filmes berkekben oly gyakran emlegetett eset, miszerint Woody-t 1978-ban hiába csábították oly serényen az Oscar-gálára, a rendező nem vette át az Annie Hall című moziért kiutalt díjakat. A ceremónia ugyanis hétfő este zajlott, hétfőn este pedig Woody Allen a Michael’s Pubban zenélt: emberünk kijelentette, hogy ez a dátum immáron hét éve fix, módosítani nem lehet, és különben sem tud olyasféle díjról, amelyért cserbenhagyná szeretett zenekarát.

Igaz, Woody Allen magát műkedvelő amatőrnek tartja, évek óta játszik klarinéton, és rendszeresen koncertezik. Már a hetvenes években is játszott együtt Eddy Davis-szel, akinek nevéhez többek között a mostani koncert zenei rendezése is fűződik. Európát már végigturnézta pár éve, akkor éppen Woody Allen and His New Orleans Jazz Band néven futott a projekt, most pedig a Woody Allen & The Eddy Davis New Orleans Jazz Band keretében járják be Európát turnéjukkal. Egyébként Allen rendszeresen koncertezik emelett trióban is Eddyvel, sajnos azonban csak a Lajtától nyugatra.

Az, hogy kikkel fog játszani a december 27-i koncerten, még nincs bejelentve, ám az biztos, hogy sűrű karácsonya lesz: december 21-én Párizsban a Théâtre du Chatelet színpadán játszott, karácsonykor Brüsszelben bolondítja meg a közönséget, december 27-én pedig a Sportaréna vendége lesz a Woody Allen & The Eddy Davis New Orleans Band.

Forrás: zene.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását