2024. május 28. - Emil, Csanád

Zsanett-ügy: még nincs vége

Annak ellenére, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség megszüntette a nyomozást az erőszakoskodó rendőrökkel szemben, a Zsanett-ügynek még nincs vége. Tuza Péter, az állítólag megerőszakolt lány jogi képviselője a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy me
2007. december 10. hétfő 22:51 - Hírextra
Hogy az ügyészségnek küldendő levélben pontosan mi fog szerepelni, azt az ügyvéd még nem árulta el. Amennyiben a megszüntető határozatra küldött panaszt a Fővárosi Főügyészség elutasítja, a lány és képviselője a bírósághoz fordul és pótmagánváddal élnek. Tuza Péter hozzátette, hogy azt a korábbi kijelentését máig fenntartja, mégpedig hogy az ügy mindenképpen bíróság elé kerül.

Magyar György, az egyik gyanúsított rendőr ügyvédje a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy őt és védencét sem érte váratlanul a határozat, erre számítottak. Magyar György ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy csatát nyertek, de nem háborút, és egyelőre nem akarnak előre inni a medve bőrére. "Az eredmény nem biztos, hogy a mi sikerünk, lehet, hogy mások kudarca" - kommentálta Magyar a nyomozás megszüntetéséről szóló határozatot.

A nagy botrányt kirobbantó ügy a 21 éves Zsanett feljelentésével indult, aki azt állította, hogy május elején rendőrök leintették autóját a Fővárosi Múzeum körúton, majd azt mondták, hogy előállítják. A lány szerint ehelyett egy félreeső utcába hajtottak vele, ahol ketten megerőszakolták. A történtekkel kapcsolatban a nyomozó ügyészség a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (REBISZ) állományába tartozó 5 rendőrt vett őrizetbe, majd a bíróság május 19-én előzetes letartóztatásba helyezte őket. Egy hónap után végül mindannyiukat kiengedték, és azóta szabadlábon védekezhetnek.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség az erőszakos nemi közösülés gyanújában bűncselekmény hiányában, míg a vesztegetés gyanújában bizonyítottság hiányában szüntette meg az eljárást.
Forrás: fh
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását