2010. július 30. - Judit, Xénia

Indul A Vörös Postakocsi

A Vörös Postakocsi címmel művészeti, tudományos és közéleti folyóiratot indít a Nyíregyházi Főiskola és a város önkormányzata; az interneten megjelenő lap negyedévente jelentkezik új, tematikus számokkal - közölte Balogh József, a főiskola sajtóreferense
2007. december 10. hétfő 18:51 - Hírextra

Tájékoztatása szerint a két alapító szerkesztő, Onder Csaba és Pethő József Nyíregyháza szülötte, Krúdy Gyulára előtt tiszteleg A Vörös Postakocsi lapcímmel. A folyóiratot egy fajta szellemi műhelynek szánják, amely lehetőséget ad az itt élő alkotók bemutatására, hozzájárulva Nyíregyháza és a régió fejlődéséhez, kulturális és tudományos versenyképességéhez.

A folyóirat szerzői nagyobbrészt a Nyíregyházi Főiskola tudományos-kulturális műhelyének, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Írók Társaságának tagjaiból, illetve a régió és az ország köz- és kulturális életének meghatározó szereplőiből verbuválódnak.

Az első, most megjelenő szám témája Nyíregyháza múltja, jelene és jövője. Szó esik benne a versenyképes városról, a főiskola tudáscentrumot alkotó törekvéseiről, az önkormányzati képviselők jövőt formáló elképzeléseiről, a város színházának működéséről.

Az internetes lap szerkesztőségének a Nyíregyházi Főiskola ad helyet. A folyóiratot, amelynek első számát csütörtökön mutatják be a felsőoktatási intézményben, a www.avorospostakocsi.hu honlapon olvashatják az érdeklődők.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Időjárás
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Véleménye szerint Egervári Sándor mit tud tenni a hazai futballért?
Kiváló szakembernek tartom, irányítása alatt egy új korszak kezdődhet a magyar futball történetében.
Jó szakember, irányítása alatt lehet egy-két szép meccsünk, de nem egy fecske csinál nyarat.
Egervári ide, Egervári oda, minden marad a régiben.
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Koktélkeverő sztárok