Regisztráció • 2010. március 12. - Gergely napja van.
Top hírek:
 

Mikulásinvázió Budapesten

Finn Mikulás, magyar Mikulás, BKV Mikulás - nem is egy, hanem ötven -, roma Mikulás és még sokféle Mikulás járt csütörtökön Budapesten, hogy ajándékot adjon és elhozza az ünnep örömét. Az igazán különleges "nagyszakállú" emelőkosárban, vagy tűzlétrán közlekedett.
2007. december 7. péntek 08:01 - Hírextra

A Miniszterelnöki Hivatal által szervezett Ország Karácsonya rendezvény keretében csütörtökön megnyílt a Meseváros a Kossuth téren. A hivatalos megnyitó ünnepségen - a lappföldi Mikulás is részt vett, akit a magyar Mikulás fogadott. Ő már a nap folyamán is fogadta a gyerekeket a téren. A két Mikulás kisdiákokkal közösen gyújtotta meg az Ország Karácsonyfájának a fényeit.

A finn Joulupukki nemcsak a Kossuth téri ünnepségen vett részt, megjárta Nyíregyházát is, majd ellátogatott Budapeste az egyik Libri könyvesboltba és a Vörösmarty térre is, a gyermekek nagy örömére.

A Vörösmarty téren reneszánsz stílusú ruhába bújt Mikulások is forgolódtak és azoknak adtak ajándékot, akik helyesen válaszoltak kérdéseikre.

A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság Mikulása egy gyermekotthonba és két kórházba látogatott el, ahol lehetősége volt rá emelőkosárban és létrán ment a kicsikhez.

A BKV Zrt. ötven Mikulása nem csak csütörtökön, hanem négy napon át osztott az utazóknak BKV-s szaloncukrot és a téli közlekedéssel kapcsolatos tanácsokat tartalmazó szórólapot.

A nyolcadik kerületi Teleki térről három Mikulás és három krampusz indult el a gyerekekhez - a piros jelmezek mögött a Rádió C munkatársai rejtőztek. A műsorvezetők, zenei szerkesztők, technikusok és riporterek 500 rászoruló gyermeknek adtak ajándékot.

Terézváros Önkormányzata felállította karácsonyfáját az Oktogonon, ahol a Mikulás ajándékokkal várta a gyerekeket és felnőtteket.

A Millenáris Fogadóban is Mikulás várta a mintegy kétezer hátrányos helyzetű gyermeket, akiket a Titanic kiállítás szervezői láttak vendégül.

Forrás: MTI

Gyökeres fordulatot hozhat egy magyar ötlet

Több ezer éves temetkezési szokásainkat írhatja át egy ötlet, amely egy magyar vállalkozó fejéből pattant ki. Szeretteink eddig urnában tárolt pora helyére, valami egészen új, és előremutató esszencia kerülhet.
Időgép
Állítsa be a dátumot és megtudja mi történt aznap a világban! A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat.
A kiválasztott dátum:
A kiválasztott idő:
Szavazás
Ön milyen filmeket részesít előnyben?
  • Imádok borzongani, a horror a kedvencem!
  • A filmvígjátékoknál nincsen jobb! Haha.
  • Nálam az akciófilmek a nyerők.
  • A drámákat szeretem.
  • Nálam a rajz-animációs filmek viszik a pálmát!
  • Az űrlényekre, és az elfekre teszem a voksomat! (Sci-fi, fantasy)
  • Nekem mindegy, csak szex legyen benne!
  • Gyűlölöm a filmeket, inkább balettozni szoktam.
Fotótár
Az MDF még mindig kopogtatócédulákra vadászik
Időjárás