2010. szeptember 3. - Hilda

Szabó Magdától búcsúznak

Szabó Magda írónőtől csütörtökön szülővárosában, Debrecenben, a régi városháza földszinti előcsarnokában felállított ravatalnál vesznek búcsút tisztelői.
2007. november 29. csütörtök 12:32 - Hírextra

A Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas alkotó november 19-én, 90 éves korában hunyt el. Szabó Magdát az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Fővárosi Önkormányzat, Debrecen, valamint a Tiszántúli Református Egyházkerület saját halottjának tekinti.

Csütörtökön reggel 9 órakor Tasi Géza, az írónő keresztfia, valamint Kósa Lajos polgármester és Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke rótta le kegyeletét a ravatalnál.
A ravatalra helyezett zárt koporsó elé a város önkormányzati képviselői és a polgármesteri hivatal tisztségviselői is elhelyezték virágaikat. Azt követően az írónő egykori iskolája, a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának diákjai rótták le kegyeletüket. A koporsót a református kollégium két, gerundiumot (a debreceni kollégisták által egykor tűzoltásra használt furkósbotot) tartó diákja fogta közre.

A városházán felállított ravatalnál este 7 óráig a város oktatási intézményeinek diákjai is megemlékezhetnek az írónőről, Debrecen és Budapest díszpolgáráról. Délután fél háromtól a debreceni Csokonai Színház társulata rója le kegyeletét.

Szabó Magdától végakaratának megfelelően szülővárosában és Budapesten is búcsút vesznek. Az írónő azt kérte: mivel "a szíve egyik fele Debrecené és a szüleié, a másik fele pedig a férjéé", hamvait osszák meg; az egyik részt édesanyja és édesapja, a másikat pedig férje, az 1982-ben elhunyt Szobotka Tibor író mellé temessék - mondta Tasi Géza keresztanyja halála után az MTI-nek.

A hamvasztás pénteken lesz, a debreceni temetést december 1-jén, szombaton 11 órakor tartják a helyi köztemetőben, református szertartás szerint. Az író földi maradványainak másik részét tartalmazó urnát december 10-én 11 órakor helyezik végső nyugalomra Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Időjárás
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Ön hogyan védekezik az őszre várható távhődíjemelés ellen?
Veszek egy kályhát és a kertben felaprított fákat eltüzelem.
A család összes tagját a szoba közepére állítom és együttes erővel belehelljük a lakást.
Beizzítom a gáztűzhely sütő részét és kinyitom a készülék ajtaját.
Elégetem az összes gázdíjszámlát.
Ez egy hazugság. Szerintem nem lesz távhőemelés.
Nem törődöm a rezsivel. A világ legdrasztikusabb áremelése sem látszódik meg a bankszámlámon.
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
A Top 10 magyar lány