Regisztráció • 2010. március 17. - Gertrúd, Patrik napja van.
Top hírek:
 

Kétnapos ülést tart a Ház

Folytatódik a vita

Jövő héten kétnapos ülést tart a Ház; kedden folytatódik az egészségbiztosítási törvény általános vitája - közölte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság csütörtöki ülése után az MTI-vel. Elmondta: az egészségbiztosítási törvény megvitatása négyórás időkeretben folytatódik, ezt követően az általános vitát lezárják.
2007. november 15. csütörtök 10:55 - Hírextra

A hétfői napot várhatóan Bodó Imre tiszaszigeti polgármester mandátumigazolásával kezdi az Országgyűlés, aki fideszes Kispál Ferenc helyét foglalja el a Házban.

Kispál Ferenc, aki a Fidesz Csongrád megyei területi listájáról jutott be az Országgyűlésbe, október elején mondott le mandátumáról, miután a Népszabadság nyilvánosságra hozta, hogy egy mobiltelefonnal rögzített felvétel szerint parlamenti padtársa helyett is megnyomta a szavazógombot több alkalommal, még júniusban.

Az Országgyűlés tervezett napirendje szerint hétfőn zárószavazás lesz többek közt a hegyközségekről, a jogi segítségnyújtásról, a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről, illetve a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló törvények módosításáról.

Szintén zárószavazás várható a viszontbiztosítókról, valamint a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megakadályozásáról szóló törvényről.

Szili Katalin az MTI-nek beszámolt arról: megkezdődtek az egyeztetések a független rendőri panasztestület tagjairól.

Forrás: MTI

Népszámlálás 2011: az erő legyen velünk!

Mi köze az államnak a vallásunkhoz? És ahhoz, hogy négerek, cigányok, zsidók, netán Jedi lovagok vagyunk-e vagy sem? Hihetetlen, milyen társadalmi-politikai vitákat képes generálni egy ránézésre dögunalmasnak tűnő gigastatisztikai művelet.
Időgép
Állítsa be a dátumot és megtudja mi történt aznap a világban! A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat.
A kiválasztott dátum:
A kiválasztott idő:
Szavazás
Önnek melyik pártvezető beszéde tetszett?
  • Mesterházy Attila
  • Orbán Viktor
  • Vona Gábor
  • Bokros Lajos
  • Schiffer András
  • Demszky Gábor
  • Egyiket sem figyeltem
Fotótár
Demszky beszéde a Petőfi-szobornál
Időjárás