2025. december 1. - Elza

Újabb botrányos időközi választás Tiszaburán

Harmadjára kellett időközi választást tartani Tiszaburán, Magyarország egyik legszegényebb településén, ahol évek óta rendszerszintű választási visszaélések gyanúja lengi be a voksolásokat.
2025. december 1. hétfő 07:44 - HírExtra

A 3300 lakosú Jász-Nagykun-Szolnok megyei faluban ismét Fekete Zsigmond, a Cigány Közösségek Szövetségének jelöltje győzött, ezúttal is rendkívül magas, 80 százalék körüli részvétel mellett – noha a korábbi két választást a Kúria érvénytelenítette bizonyított csalások miatt.

A vasárnapi voksolás körül sem volt tisztább a levegő. Az Euronews helyszíni stábja több szabálytalanságot is látott: egy autó rendszeresen szállította a szavazókat, és volt, akinek egy maréknyi személyi igazolvány esett ki a zsebéből a szavazókör bejáratánál. Egy helyi férfi ingerülten kiabálta a stábnak: „Ez a tiszaburai csalás. Ide jöhet száz rendőrkocsi is, akkor sem lesz tiszta a szavazás, uram!”

A „tiszaburai csalás” működéséről az egyik induló jelölt, a korábbi polgármester, Vavrik Géza beszélt nyíltan. Szerinte a választási hét elején kezdték begyűjteni a személyi igazolványokat, amelyekért már akkor fizettek a tulajdonosaiknak. A szavazás napján aztán visszaadták az okmányokat, a választók bementek voksolni, majd a megfelelő „x” leadása után a szavazókör előtt kapták meg a pénz második részét. Vavrik úgy tudja, akár 70 ezer forintot is fizethetnek egy voksért, családok esetében pedig „csomagban” számolnak.

Tiszabura sajátos technikája a delegáltak „optimalizálása”: mivel minden jelölt csak egy delegáltat küldhet a szavazókörbe, a fő esélyesek évek óta tucatnyi esélytelen indulót is „versenybe állítanak”, hogy több megbízható emberük felügyelje az urnákat. Ennek következtében most is 59 név szerepelt a szavazólapon – bár ez már kevesebb az előző forduló száz feletti létszámánál.

A nap folyamán folyamatosan hangzott el a mondat: „Segítséget szeretnék kérni!” – ami helyben azt jelenti, hogy a szavazó valójában a delegált jelenlétében akar szavazni, hogy bizonyítani tudja: a megfelelő jelöltet támogatta. A helyiek szerint a szervezett láncszavaztatás mögött a két rivális helyi vállalkozó áll, akiknek bolthálózatai egyben a szavazók gyűjtő- és kifizetőpontjai is. Az állításokat nem lehetett ellenőrizni: Fekete Zsigmond üzleténél a stáb tagjait elkergették, veréssel fenyegetve.

A településen egyre nagyobb a feszültség: sokan úgy érzik, Tiszabura neve végképp összeforrt a választási csalással. Mivel ezúttal is rengeteg szabálytalanságot tapasztaltak, a szavazatszámlálók maguk is arra számítanak, hogy a Kúria ismét megsemmisítheti az eredményt. Ha így lesz, december 28-án újabb választás jöhet – és egyelőre semmi jele annak, hogy a sorozat véget érne, hacsak valamelyik jelölt türelme vagy pénze el nem fogy.

Forrás: euronews
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását