Demszky Gábor: A társadalmi nyugalom érdekében kell a kétharmad
A Tisza győzelmét támogató volt főpolgármester szerint a kétharmados választási győzelemre a társadalmi stabilitás miatt volna szükség, szerinte olyanok is az “erő” mellé fognak állni, akik eddig hallgattak. A magyarok túlnyomó többsége a saját temetését se tudná kifzetni, ennél fogva élesebben látják az egyenlőtlenségeket.
Egyre közelebb az euró? – Megosztott, mégis támogató a magyar közvélemény
Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége már most bevezetné az eurót, bár a kérdés továbbra is megosztja a társadalmat. A gazdasági stabilitás iránti igény egyre erősebb, miközben sokan a függetlenség elvesztésétől tartanak.
Súlyos vádak Seszták Miklós ex-miniszter ellen: 20.000 euró kenőpénz? – Seszták cáfol
Komoly korrupciós állításokat fogalmazott meg egy interjúban Galgóczy Ferenc, a Budport Kft. egykori tulajdonosa. A Kontrollnak adott nyilatkozatában azt állította: évekkel ezelőtt havonta 20 ezer eurót kellett fizetnie Seszták Miklós volt fejlesztési miniszternek azért, hogy cége megtarthassa állami szerződését a ferihegyi repülőtér földi kiszolgálására.
Felkapott
Politikai játszma része a gázvezeték közelében talált robbanóanyag
Putyin orosz propagandistát küldött Magyar Péter országjárására, zúgott a „ruszkik, haza!”
Orosz dezinformációs támadás a magyar választások befolyásolására
Sok autós ezt rontja el: így bukhatod el a műszakit
Friss
Százezrek a helyszínen, milliók a neten – hatalmas siker volt Puzsérék nagykoncertje
EU nélkül zuhanás? – Sokkoló számok a magyar gazdaság jövőjéről
Egy Picasso 100 euróért? – Tombola lázban Párizs
Történelmi küldetés ért véget: visszatértek az Artemis–2 űrhajósai
Üvöltözésbe torkollt az interjú: Puzsérnak ment egy járókelő a kávézóban
Létrejött a Dél-balatoni Berkek
Buda Péter: Erőszakos provokációnak ágyazhat meg a kormány, orosz segítséggel
Csökken az infláció, és ez jól jön a lakossági betétek piacának is
Kritikus szakaszához érkezett az Artemis–2: izzó visszatérés vár az űrhajósokra
Törökország: a NATO nem köteles beavatkozni a Hormuzi-szoros ügyében
Kedves gyerekrajzokkal takarták le a kormány uszító plakátjait
Folyékony rovarirtók a csótányok ellen: hogyan lehet hatékonyan megszüntetni a fertőzést?
Belföld
Szijjártó szerint a magyar-orosz kapcsolatok transzparensek
Francia vádak, orosz egyeztetések és egy kiszivárgott hangfelvétel borzolja a kedélyeket a magyar diplomácia körül.
Durva lehúzások a budapesti taxiknál: razziát tartottak
Elképesztő, mit csinálnak vezetés közben a fiatalok – halálos a következménye
Tölgyessy Péter szerint a kegyelmi botrány „nem volt túl jelentős ügy”
„Ennyi válogatott gazembert a világ még nem látott!” – máris lekapcsolták a NER búcsúdalát
Ennyibe kerül idén a Balaton-átúszás: elindult a nevezés
Szétszedte a Kutyapártot Mérő Vera filmje
Külföld
További hírek
Személyi nélkül szavaznál? Itt a kiskapu
Szijjártó szerint a magyar-orosz kapcsolatok transzparensek
Az Oasis vezető gitárosának, Noel Gallaghernek a gitárja árverésre kerül
Durva lehúzások a budapesti taxiknál: razziát tartottak
Itt vannak a friss inflációs adatok a választások előtt
Elképesztő, mit csinálnak vezetés közben a fiatalok – halálos a következménye
Mégsem kell a sorköteles férfiaknak bejelenteniük a hosszabb külföldi tartózkodásukat
Tölgyessy Péter szerint a kegyelmi botrány „nem volt túl jelentős ügy”
Nem mindenhol jó az erdő: a homoki fásítás kiszáríthatja a tájat
„Ennyi válogatott gazembert a világ még nem látott!” – máris lekapcsolták a NER búcsúdalát
Újra lecsapott a Trump-kommandó: most egy autópályán lőtt le egy férfit az ICE
Ennyibe kerül idén a Balaton-átúszás: elindult a nevezés
Miért van a helyén ez a négy miniszter még mindig?