Külföld

Mégsem kell a sorköteles férfiaknak bejelenteniük a hosszabb külföldi tartózkodásukat

Németország lényegében a kötelező sorkatonai szolgálatot állítja vissza egy új törvénnyel, amely kapcsán máris nagy vihart kavart, hogy a német védelmi minisztérium szóvivője azt közölte, hogy a 17 évesnél idősebb férfiaknak előzetes engedélyt kell kérniük a három hónapnál hosszabb külföldi tartózkodáshoz. Most maga a védelmi miniszter tisztázta, hogy egyelőre nincs erre szükség.

Jó nagy vihart kavart a német védelmi minisztérium szóvivője néhány napja, amikor a BBC-nek azt mondta, hogy a 17 évesnél idősebb férfiaknak előzetes engedélyre van szükségük a három hónapnál hosszabb külföldi tartózkodásukhoz. A nyilatkozata annak fényében fontos, hogy Németország január 1-jén egy új törvénnyel lényegében visszaállította a katonai szolgálatot, ugyanakkor sokan mégsem tudták értelmezni a jogszabályt. A törvény ugyanis úgy szól, hogy akkor áll vissza a kötelező sorkatonai szolgálate, ha nem lesz elég önkéntes, aki belépne a seregbe.

Most a szociáldemokrata Boris Pistorius védelmi miniszter a német DPA hírügynökségnek azt mondta, lesz kivétel. „Akár 17, akár 45 éves, vagy a kettő között – természetesen mindenki szabadon utazhat, és jelenleg nincs szüksége ehhez engedélyre” – mondta, megerősítve, a békeidő alatt nem lesznek engedélyezési eljárások.

Ugyanakkor a miniszter bejelentette, hogy megfelelő eljárásokat fognak kidolgozni válság esetén. A szabályozást „elővigyázatossági intézkedésként” védte. Friedrich Merz német pénzügyminiszter bejelentette, hogy Európa legerősebb hagyományos hadseregét akarja létrehozni. Idén januártól kezdve minden 18 éves németországi fiatal kap egy kérdőívet, amelyben megkérdezik, hogy érdeklődik-e és hajlandó-e csatlakozni a fegyveres erőkhöz. A kérdőív kitöltése férfiak számára kötelező, nők számára önkéntes.

2027 júliusától minden 18 éves férfinak orvosi vizsgálaton kell részt vennie, hogy felmérjék alkalmasságát az esetleges katonai szolgálatra.

Forrás: BBC

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.