Belföld
Ennyibe kerül idén a Balaton-átúszás: elindult a nevezés
Megnyílt a jelentkezés a nyár egyik legnépszerűbb sporteseményére: mutatjuk a dátumot, a távokat és az idei árakat.
Elindult a nevezés a 2026-os Balaton-átúszásra, amelyre a szervezők idén is több mint tízezer résztvevőt várnak – írja az ATV.hu. A legfontosabb részletek is megjelentek, köztük az időpont, a választható távok és a nevezési díjak. A tervek szerint július 18-án rendezik meg az eseményt, de a végleges dátum az időjárási körülményektől függ. Amennyiben nem biztonságos a lebonyolítás, több tartalék időpont is rendelkezésre áll: július 19., 25., 26., valamint augusztus 1., 2., 8. és 9.
Többféle táv közül lehet választani
A klasszikus, 5,2 kilométeres teljes táv mellett idén is elérhető a féltáv, így azok is belevághatnak, akik rövidebb kihívást keresnek. SUP-pal is teljesíthető a táv, így nem csak az úszók próbálhatják ki magukat.
Ezek az idei árak
A nevezési díjak a jelentkezés időpontjától függően változnak. A teljes táv esetében június 1-ig 20 ezer forintba kerül az indulás, ezt követően július 15-ig 22 ezer forint a díj. A féltávnál 16 ezer forintról indul az ár, amely később 18 ezer forintra emelkedik, és ugyanez a díjszabás vonatkozik a SUP-pal indulókra is.
Erre külön figyelmeztetnek a szervezők
A Balaton-átúszás az átlagosnál nagyobb fizikai terhelést jelent, ezért a szervezők azt javasolják, hogy a résztvevők a felkészülés előtt konzultáljanak háziorvosukkal. Az eseményhez edzésterveket is közzétesznek, amelyek szintén elérhetők az esemény hivatalos felületein. A további részletek és a nevezés az esemény weboldalán érhetők el.