Külföld
Erősebb garanciákat sürgetnek az EU–USA kereskedelmi megállapodásnál
Az Európai Parlament szocialista és demokrata képviselői (S&D) a nemzetközi kereskedelmi bizottság (INTA) közelgő szavazásán olyan feltételeket támogatnak, amelyek nagyobb védelmet biztosítanának az európai munkavállalók és vállalkozások számára az EU–USA úgynevezett Turnberry vámmegállapodásban.
A képviselőcsoport hangsúlyozza: a bizottsági szavazás nem jelenti a végső megállapodás elfogadását. Inkább azt a célt szolgálja, hogy az Európai Parlament erősebb tárgyalási pozícióval vehessen részt a Tanáccsal folytatott egyeztetésekben, az úgynevezett trilógusok során.
Az S&D üdvözölte a jelentéstevő, Bernd Lange munkáját, aki szerintük jelentősen javította az eredetileg kiegyensúlyozatlannak tartott megállapodást. Az átdolgozott szöveg többek között egy új „sunrise klauzulát” is tartalmaz, amely kimondja: az EU csak akkor csökkenti vámjait az amerikai termékekre, ha az Egyesült Államok teljesíti a szükséges feltételeket.
Nem „biankó csekk” az Egyesült Államoknak
Bernd Lange szerint az Európai Parlament világos üzenetet küldött Washingtonnak: „nem hozunk döntéseket vakon”. Hangsúlyozta, hogy a megállapodás több szintű biztosítékrendszert tartalmaz, és az EU megőrzi ellenőrző szerepét.
A politikus egyértelművé tette: a megállapodás nem jelent feltétel nélküli elköteleződést az Egyesült Államok felé. Mint fogalmazott, az amerikai kormányzat az utóbbi időben többször élt váratlan és tisztességtelen lépésekkel, ami „nem fér bele a szövetségesek közötti együttműködésbe”.
A dokumentum ezért olyan garanciákat is tartalmaz, amelyek lehetővé teszik a tárgyalások felfüggesztését vagy a megállapodás alkalmazásának befagyasztását, ha a körülmények ezt indokolják.
Vita a végszavazás időzítéséről
Az S&D képviselői azt is hangsúlyozzák, hogy a Parlament által kialakított álláspontot a további tárgyalások során is meg kell őrizni. Emellett arra szólítják fel az Európai Néppártot (EPP), hogy támogassa a plenáris szavazás áprilisra halasztását.
Brando Benifei szerint egy túl korai, márciusi szavazás kockázatos lenne, mert nem hagyna elegendő időt a demokratikus vitára. Figyelmeztetett: megfelelő garanciák hiányában a képviselőcsoport a későbbiekben nem fogja támogatni a megállapodást.
A szocialisták és demokraták szerint a cél egy kiegyensúlyozott, jogilag stabil és kiszámítható kereskedelmi egyezmény, amely nemcsak gazdasági, hanem politikai szempontból is biztos alapokon nyugszik.