Belföld

Molnár Áron: Aki Kossuth-díjasként nem emel szót a rendszer ellen, az elismeri, hogy pártpolitikai alapon kapta a díjat

A színész-influenszer szerint az állami kitüntetéssel komoly felelősségvállalás is járna, problémás társadalmi ügyekben, mindannyiunkat érintő botrányok kapcsán fel kellene szólnia a díjazottaknak.

Molnár Áron a legutóbbi Magyarország Kedvenc Reggeli Műsora adásában beszélt arról, hogy elvárná, akik Kossuth vagy Jászai Mari díjat kaptak március 15-e alkalmából, szólaljanak meg, foglaljanak állást közéleti ügyekben, amelyek mindannyiunkat érintenek.

Elvárható volna olyan emberektől, fejtette ki, akiknek több százezer követőjük van, széles közönségréteg tartja el őket, ráadásul az ország nyilvánossága előtt vesznek át egy állami kitüntetést. Ellenkező esetben, hallgatásukkal, megnyilvánulásaik hiányában azt lehet gondolni, hogy például nincs bajuk a gyermekvédelmi rendszerrel, a gödi akkugyárban történt mérgezéssel, a Szőlő utcai botránnyal.

Ez, mint Molnár Áron fogalmazott, számára azt jelenti, hogy az illető „rövidtávon egy nagyobb összegért eladja a gerincét”. Ugyanakkor ez egy gondolkodásbeli mintázat, edukációs probléma is, melynek nem része ez a fajta tudatos kiállás, marad a hatalmi betokozódás. Kossuth-díjat kapott többek között Pataky Attila, Nemcsák Károly is.

„Senki nem tehet arról, hogy kap egy állami elismerést, de szerintem kutya kötelesség az embernek, legalább egy mondatot írnia arról, hogy ezt mennyiben tartja politikai díjnak.

„Annál nagyobb gesztus nincs, hogy Nemes-Jeles László, miután átvette a Kossuth-díjat, elment tüntetni a Fidesz ellen. A hallgatással ezt a rendszert támogatja mindenki, ezt a minimumnak tartom” – fogalmazta meg a műsorban Rainer-Micsinyei Nóra színésznő.

„Amikor színésznként van lehetőséged megszólalni, hogy milyen értékek mellé rakod le a voksodat, a Kossuth- vagy a Jásza-díj átvétele után kutyakötelessége megszólalni egy ilyen rendszerben, mert onnantól kezdve nem lesz pártpolitikai díj. De ha nem teszed, mindig az marad, s nem pedig a munkádnak köszönhető”

– mondta Molnár Áron.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.