Életmód

Elhízás Világnapja: a krónikus betegség ma már minden magyar családot érint

Az elhízás napjainkban már nem csupán egyéni probléma, hanem súlyos társadalmi, egészségügyi és gazdasági kihívás. A statisztika lesújtó: Magyarországon több mint 5,5 millióan élnek súlytöbblettel, a lakosság közel egynegyede pedig elhízott.

A legjelentősebb hazai és nemzetközi orvosszervezetek egybehangzó álláspontja szerint az elhízás egy krónikus, progresszív betegség, amely több mint 200-féle szövődménnyel hozható összefüggésbe a szív- és érrendszeri megbetegedésektől kezdve 13 daganattípus kialakulásáig.

Az Elhízás Világnapjához kapcsolódva fontos hangsúlyozni, hogy az elhízás betegségként való elismerése és a stigmatizáció megtörése nélkül nem lehet hatékony választ adni erre a népegészségügyi krízisre. A társadalom jelentős része ugyanis gyakran még mindig lustaságnak vagy akaratgyengeségnek tartja az elhízást, miközben a túlsúlyuk ellen küzdőket vagy az orvosi segítséggel fogyókat éppúgy elítéli.

Az elhízással élők számára a stigmatizáció nemcsak társadalmi teher, hanem az egyik legfőbb akadálya az időben megkezdett orvosi ellátásnak. Minél később indul el a kezelés, annál nagyobb a súlyos, akár életet is veszélyeztető szövődmények kockázata, csökkentve a beteg várható élettartamát. Az elhízás kezelése ma már bizonyítottan komplex, hosszú távú és személyre szabott megközelítést igényel: a korszerű ellátás az életmód- és viselkedésterápiát, szükség esetén a gyógyszeres kezelést és a sebészeti beavatkozásokat is integrálja.  A siker kulcsa azonban nem csupán az orvosi eszköztárban rejlik, hanem az ítélkezésmentes, támogató és empatikus ellátásban is. Az Elhízás Világnapjának idei üzenete szerint mindannyiunknak szerepe van abban, hogy megváltoztassuk az elhízásról szóló narratívát – empátiával, tudással és bizonyítékokon alapuló orvosi megoldásokkal.

Forrás: Semmelweis.hu

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.