Belföld

Magyar Péter: A gödi gyárból rendszeresen kihordták a rákkeltő anyagokat az ellenőrzések elől

A kormánypárt megpróbálta megzsarolni a magánéletével, Magyar Péter azonban a gödi mérgezés ügyével támad vissza: sorozatot ígér a Samsung gyárában tapasztalt állapotokról, elmondása szerint ugyanis rengeteg egykori dolgozó, szakember kereste meg a Tiszát azzal, hogy a szabálytalanságokat hozzák nyilvánosságra. Magyar egy Tibornak nevezett férfival ült le elsőként, akit 2019-től egy alvállalkozó cég szállítmányozójaként aposztrofált, s aki döbbenetes dolgokról számolt be.

„Orbán Viktor szerint ez kamu ügy, ezért most elkezdjük a hatóságok és a kormány helyett feltárni és egymás után nyilvánosságra hozni azon rendkívül súlyos szabálytalanságokat, amelyek kormányzati hátszél nélkül nem maradhattak volna következmények nélkül” – kezdi videója bevezetőjét Magyar Péter. Bemutatja Tibort, aki a gödi gyár egyik alvállalkozó cégének szállítmányozója volt az elmúlt években.

 

A férfi többek között leállított és hetekkel előre bejelentett katasztrófavédelmi ellenőrzésekről és vizsgálatokról, több ezer tonna veszélyes anyag engedély nélküli 8-10 külső raktárba történő szállításáról, védőfelszerelés nélküli akkumulátor megsemmisítésről beszél. „A gödi akkumulátorgyárból rendszeresen külső, Pest-megyei helyszínekre elrejtették a veszélyes anyagokat a katasztrófavédelmi ellenőrzések elől, hogy papíron minden rendben legyen. Erről dokumentumok, írásos bizonyítékok és egy szállítmányozó beszámolója is rendelkezésre állnak.” – húzza alá Magyar Péter.

 

A férfi azt állítja: a gödi gyárból évente több alkalommal is, akár 50 kamionnyi, esetenként akár több mint ezer tonnányi rendkívül veszélyes, rákkeltő, maró és tűzveszélyes anyagot vittek engedély nélküli külső raktárakba, csak hogy a hatósági vizsgálaton ne bukjanak meg. „Gödön és Pest megye több településén a szabálytalanságok nemcsak a gyár dolgozóit, hanem több tízezer környékbeli lakos egészségét is veszélyeztették. Mindez nem történhetett volna meg a hatóságok és a politikai vezetők tudta nélkül.” – hívja fel a figyelmet Magyar Péter. És a videóban elhangzik az is, hogy selejtes akkumulátorokat sokszor védőfelszerelés nélkül semmisítették meg, ami súlyos munkavédelmi visszaélés.

A bő 20 perces riportot itt lehet megtekinteni. A videó akkora érdeklődést váltott ki, hogy a Facebookon a publikálás utáni első fél órában már 80 ezren megnézték.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.