Mérgező örökvegyületek úszkálnak a Dunában: az akkugyáraknál a legdurvább a helyzet

A szakemberek szerint mindez azért is különösen problémás, mert ezek az anyagok a budapesti ivóvízbázis alapját jelentő parti szűrésű kutaknál is átjuthatnak a természetes szűrőrétegen.

A kutatók a Duna vizét és üledékét vizsgálták több nagy ipari létesítmény környezetében: a komáromi és a gödi akkumulátorgyár térségében, a dunaföldvári papírgyárnál, valamint a százhalombattai olajfinomító hatásterületén. A mintavétel 2024 júliusa és 2025 januárja között zajlott, összesen 96 mintát elemeztek nyolc magyarországi helyszínről. Az eredmények egyértelmű mintázatot mutattak: a legmagasabb PFAS-koncentrációkat közvetlenül az ipari kibocsátások közelében mérték, majd a folyásiránnyal és a távolság növekedésével 30–40 százalékos csökkenést tapasztaltak. Ez erős közvetett bizonyítéka annak, hogy a szennyezés ipari forrásokhoz köthető – írja a Telex.

A legmagasabb üledékszennyezettséget a komáromi akkumulátorgyár környezetében mutatták ki. A folyómeder üledékében egyes pontokon akár százszor nagyobb koncentrációban volt jelen a szennyezőanyag, mint magában a vízben – ami arra utal, hogy ezek a vegyületek hosszú távon is felhalmozódhatnak a környezetben.

Mik azok a PFAS-ok, és miért veszélyesek?

A PFAS-gyűjtőnév több ezer, különböző mértékben fluorozott szerves vegyületet takar. Ezeket rendkívüli kémiai stabilitásuk miatt az ipar széles körben használja. A hosszú szénláncú PFAS-okat például víz- és olajlepergető bevonatokban, esőálló textíliákban alkalmazzák, míg az akkumulátorgyártásban elsősorban rövid szénláncú változatokat kevernek az elektrolitokhoz adalékként. Éppen a stabilitásuk miatt nevezik őket „örökvegyületeknek”: a természetben nagyon lassan bomlanak le, az élő szervezetekben felhalmozódhatnak, és több komponensük mérgező hatású. A rövid szénláncú PFAS-ok vízoldékonyságuk miatt különösen mobilisak, így könnyebben áthaladhatnak a talajrétegeken – ami a parti szűrésű ivóvízbázisok esetében komoly kockázatot jelenthet.

Az akkumulátorgyárak környezetében korábban is találtak problémás anyagokat. Négy éve a gödi talajvízben, majd két éve a kommunális szennyvízben és mezőgazdasági területen is kimutatták az akkugyártáshoz használt, magzatkárosító NMP oldószert. Korábban a környezetvédő szervezetek az SK komáromi üzeménél is felhívták a figyelmet a kibocsátási határértékek kérdésére.

Nem csak hazai forrásból érkezhet szennyezés

A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy a Duna nem kizárólag magyarországi kibocsátásokat szállít. A folyó vízgyűjtő területe több országot érint, így Németországból, Ausztriából és Szlovákiából, illetve azok mellékfolyóin keresztül is érkezhetnek PFAS-szennyezők. Hosszú élettartamuk miatt ezek az anyagok folyamatosan jelen lehetnek a vízben.

Ez különösen érzékenyen érinti a Duna menti településeket – köztük Budapestet is –, ahol az ivóvízellátás döntően parti szűrésű kutakra épül. A friss eredmények szerint azonban számolni kell azzal, hogy az akkumulátorokban alkalmazott rövid szénláncú PFAS-komponensek – például a GenX vagy az ADONA – képesek lehetnek áthaladni a természetes szűrőrétegen. A szakemberek ezért gyors beavatkozást sürgetnek annak érdekében, hogy az ivóvízminőség megfeleljen az új előírásoknak. A helyzetet nehezíti, hogy egyes vállalatok üzleti titokra hivatkozva nem hozzák nyilvánosságra az alkalmazott adalékanyagok pontos összetételét. A kutatók szerint ugyanakkor biztonsági és környezetvédelmi okokból elengedhetetlen lenne, hogy a hatóságok pontos képet kapjanak arról, milyen molekulák érkeznek az üzemekbe, és milyen anyagok távoznak onnan a környezetbe.

A Duna menti ivóvízellátás jövője így nemcsak technológiai, hanem szabályozási kérdés is: a tét az, hogy a világ egyik leggyakrabban használt ipari vegyületcsoportja mellett is garantálható marad-e a biztonságos csapvíz Magyarországon.