Komoly botrányt okozott az a videó, amelyet Donald Trump amerikai elnök tett közzé közösségi oldalán, a Truth Socialon. A rövid felvétel végén Barack Obama volt elnök és felesége, Michelle Obama arca jelent meg majmok testéhez montírozva. A képsor mindössze egy másodpercig látható, ám ez is elegendő volt ahhoz, hogy széles körű felháborodást váltson ki.
A videó egy olyan, közel egyperces összeállítás része volt, amely a 2020-as amerikai elnökválasztással kapcsolatos összeesküvés-elméleteket terjesztette, és megismételte azt a hamis állítást, miszerint a Dominion Voting Systems szavazatszámláló cég segített volna elcsalni a választást Donald Trump ellenében.
A bejegyzést pénteken törölték, miután republikánus és demokrata politikusok is felszólítottak az eltávolítására. A Fehér Ház később azt közölte: a videót tévedésből egy munkatárs posztolta.
Trump nem kér bocsánatot
Donald Trump ugyanakkor nem volt hajlandó elnézést kérni. Az Air Force One fedélzetén újságíróknak azt mondta, nem követett el hibát, mert a videónak csak az elejét látta, és nem volt tudomása a kifogásolt képkockákról. Hozzátette: a közzétételt a stábjára bízta, akik szintén nem nézték meg a teljes felvételt.
Arra a kérdésre, elítéli-e a rasszista képi ábrázolást, Trump igennel válaszolt. A Fehér Ház kommunikációja azonban ellentmondásos volt: a törlés előtt az elnöki szóvivő még „hamis felháborodásnak” nevezte a kritikákat.
Kamala Harris volt alelnök szerint a magyarázkodás nem hiteles, mivel a Fehér Ház eredetileg megvédte a posztot. Úgy fogalmazott: mindenki tisztában van azzal, mit képvisel Donald Trump.
Szakértők felidézték: az Egyesült Államokban hosszú története van annak, hogy fekete embereket – rasszista módon – állatokhoz, különösen majmokhoz hasonlítanak. Ez a gyakorlat már a 18. században megjelent, és a rabszolgaság, majd később a faji megkülönböztetés igazolását szolgálta.
A mostani ügy újra reflektorfénybe helyezte azt is, hogy ki és milyen ellenőrzés mellett kezeli az amerikai elnök közösségi oldalait, amelyeken Trump rendszeresen jelent be politikai döntéseket, vámintézkedéseket és külpolitikai lépéseket.