Gazdaság / HR
Elfogyott a lendület: egyre kevesebben kérik a kamatmentes munkáshitelt
Decemberre újabb mélypontra süllyedt a kamatmentes munkáshitel iránti érdeklődés: a bankok mindössze 8,4 milliárd forintnyi új szerződést kötöttek, ami eddig a legalacsonyabb havi adat a konstrukció egyéves történetében. A BiztosDöntés.hu szerint az idén sem várható fordulat.
Láthatóan kifulladóban van a kamatmentes munkáshitel: 2025 decemberében már csak nem egészen 8,4 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket a bankok, ami történelmi mélypontnak számít a támogatott konstrukció bevezetése óta – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Az érdeklődés csökkenése annak ellenére tartósnak tűnik, hogy ősszel elindult az Otthon Start Program, amelytől sokan élénkülést vártak.
Kedvező feltételek, szigorú korlátok
Pedig az eddigi számok alapján a munkáshitel komoly volumenű termékké nőtte ki magát: a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2025-ben közel 168 milliárd forintot folyósítottak a bankok több mint 43 ezer fiatalnak. Az átlagos hitelösszeg 3,88 millió forint volt, vagyis az ügyfelek többsége szinte a maximálisan elérhető 4 millió forintot vette fel.
A konstrukció vonzereje egyértelmű: kamatmentes, szabad felhasználású, ingatlanfedezet nélkül igényelhető, ráadásul a gyermekvállalást is jutalmazza. Az első gyermeknél törlesztési moratórium jár, a másodiknál a tartozás felét, a harmadiknál pedig a teljes fennálló összeget elengedi az állam.
A szabályozás azonban komoly szűrőket tartalmaz. A hitel csak 17–25 év közötti fiataloknak érhető el, felsőfokú végzettség és felsőoktatási tanulmányok nélkül. Feltétel a legalább három hónapos TB-jogviszony, a minimum heti 20 órás munkavégzés, a büntetlen előélet, a köztartozás-mentesség és az itthoni életvitelszerű tartózkodás vállalása is.
Szűkülő célcsoport, eltérő banki feltételek
Barát Mihály szerint a csökkenő kereslet mögött az is állhat, hogy a fiatalabb korosztály még óvatos a hitelfelvétellel. A banki tapasztalatok szerint az igénylők többsége a 23–25 évesek közül kerül ki, akik már elkezdték önálló életüket. Emiatt a potenciális ügyfélkör idővel tovább szűkülhet, így 2026-ban is havi 10 milliárd forint alatt maradhat az új kihelyezések összege.
A kínálatban ugyanakkor vannak különbségek: egyes bankok már 17 éves kortól adnak munkáshitelt, máshol magasabb jövedelmi elvárásokat támasztanak, vagy eltérő futamidőt kínálnak. Mindez azonban egyelőre nem volt elég ahhoz, hogy megfordítsa a trendet: a munkáshitel iránti kezdeti lelkesedés szemmel láthatóan alábbhagyott.
Forrás: biztosdontes.hu