Belföld

Már most többen szeretnének levélben szavazni, mint 2022-ben – De valami nem stimmel a számokkal

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) friss adatai szerint jelenleg, 2026. február 3-án a levélben szavazók névjegyzékében lévő választópolgárok száma 457 359 – ami két és fél hónappal a választás előtt már bő kilencszázzal több, mint ahányan összesen regisztráltak a 2022-es választáson. A számokkal azonban több internetes blog szerint is, valami nem stimmel; eközben az NVI azt is feltünteti a honlapján, hogy a beérkezett regisztrációs kérelmek száma 633 059 – ez a szám pedig folyamatosan nő, hiszen naponta frissítik, február 2-án még kevesebb volt.

Egy kedd délelőtt, 9:30-as pillanatfelvétel az NVI honlapjáról:

„Úgy tűnik, a külhoni magyarok körében – khmmm – brutálisan mozgosít a Fidesz…” – jegyzi meg a Vastagbőr blog. Kiemelik, hogy az NVI által közölt statisztikai adatokat 2025 májusa óta feldolgozó Political Capital adatai szerint 2022-ben a levélben szavazók névjegyzékében lévő választópolgárok száma 456 ezer volt. Ehhez képest „végül mégis csak 318 083 levélszavazási irat érkezett, tehát csak 72 százalékuk juttatta azt vissza a Nemzeti Választási Irodához. Ezek közül a jogszabályi feltételeknek 268 766 felelt meg, tehát a visszaküldött csomagoknak csak 84,5 százaléka volt érvényes.

 

A csomagon belül pedig az érvényes szavazólapok száma ennél is kevesebb, csak 267 412 volt. Végeredményben tehát az érvényes levélszavazatok aránya 69,74 százaléka volt a névjegyzékben szereplők számának, ami minimálisan alacsonyabb, mint a magyarországi részvételi adat volt. A magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok részvételi aránya ugyanis 70,21 százalék volt 2022-ben.”

 

2018-ban 378 449 választópolgár szerepelt a levélben szavazók névjegyzékében, számolt be a választás után a parlamentnek az NVI akkori elnöke, dr. Pálffy Ilona, de a levélcsomagot csak 267 233 választópolgár, azaz a levélben szavazók névjegyzékében szereplők 70,64 százaléka juttatta vissza a Nemzeti Választási Irodához. Ráadásul azokból is csak 225 471 volt érvényes, vagyis 84 százalékuk. Végeredményben tehát a regisztráltaknak mindössze 60 százaléka szavazott érvényesen.

„Gondolkozzunk el ezen egy pillanatra. 2022-ben, amikor Orbán ‘történelmi győzelmet’ aratott, összesen ~237 000 határon túli levélszavazat érkezett be. Az egész kampány végére. Most? Február elején már háromszor annyi regisztráció, és a kampány még csak most kezdődik.
A határon túli levélszavazatok történelmileg 95-96% Fidesz-támogatást hoznak. Ez nem véletlen – 15 éve építik ezt a rendszert. Gyorsított honosítás, állami támogatások magyar közösségeknek, és cserébe elvárják a lojalitást. 2022-ben ez +218 000 volt. A különbség? +410 000 extra Fidesz szavazat.”
– olvasható az X-en 6th Sense bloggertől.
„Egy fej-fej melletti versenyben, ez önmagában 3-4% különbség az eredményben (…) De a valódi kérdés: honnan jön hirtelen 300 000+ új levélszavazó? A határon túli magyarság létszáma nem nőtt exponenciálisan 4 év alatt. Vagy példátlan mobilizáció zajlik, vagy valami nem stimmel. És mivel a rendszer teljesen átláthatatlan – nincs megfigyelő, nincs ellenőrzés, a borítékok feldolgozása fekete doboz – soha nem is fogjuk megtudni. Más európai országban az OSCE már rég beleszólt volna. De itt? Csend. Április 12-én szavazunk. És lehet, hogy a választást már eldöntötték. Nem a voksolófülkékben, hanem levélszavazatok ellenőrizhetetlen tömegével…” – írja a blogger.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.