Rejtélyes égitest tart össze egy 120 millió mérföld széles fémfelhőt

A különös eseményt először 2024 szeptemberében észlelték, amikor a J0705+0612 jelű, mintegy 3000 fényévnyire található csillag fényereje a szokásos érték negyvenedére csökkent. A rendkívüli elsötétülés kilenc hónapig tartott, majd 2025 májusában a csillag visszanyerte eredeti fényét.

„Az ilyen csillagok nem alszanak ki ok nélkül, ezért az ehhez hasonló drasztikus elhalványulások rendkívül ritkák” – mondta Nadia Zakamska, a Johns Hopkins Egyetem csillagásza.

Óriási, lassan mozgó felhő takarta el a csillagot

A kutatócsoport több földi obszervatórium – köztük a chilei Gemini South és a Magellan teleszkópok – adatait elemezve arra jutott, hogy a csillagot egy körülbelül 200 millió kilométer széles, lassan sodródó gáz- és porfelhő takarta el. Ez a méret nagyjából 15 ezer Föld átmérőjének felel meg. A felhő mintegy 2 milliárd kilométerre keringett a csillagtól, ami körülbelül tizenháromszorosa a Föld–Nap távolságnak.

A még meglepőbb felfedezés az volt, hogy a felhő nem szabadon sodródik, hanem gravitációsan kötődik egy másik, a csillagot szintén megkerülő objektumhoz. Ez az égitest legalább több Jupiter-tömegű lehet, de akár ennél is nagyobb, így felmerül a kérdés: óriásbolygóról vagy egy halvány kísérőcsillagról van szó?

Elpárolgott fémek vihara a világűrben

A Gemini South nagyfelbontású spektrográfjával végzett megfigyelések során a kutatók először tudták részletesen megvizsgálni a felhő összetételét és belső mozgását. Kiderült, hogy a felhő vasban, kalciumban és más nehéz elemekben gazdag, amelyeket a csillagászatban összefoglalóan „fémeknek” neveznek.

A műszerek érzékenysége lehetővé tette, hogy a kutatók háromdimenziós térképet készítsenek a fémgőzök áramlásáról, ami példátlan eredmény. Az adatok azt is megerősítették, hogy a felhő mozgása független a központi csillagtól, így valóban egy másodlagos égitesthez kötődik.

Kozmikus ütközés nyomai?

A kutatók szerint a fémfelhő egy bolygóütközés során keletkezhetett, amikor két égitest összeütközött, és hatalmas mennyiségű törmeléket, port és elpárolgott anyagot lövellt szét. Bár az ilyen események fiatal bolygórendszerekben gyakoriak, ebben az esetben meglepőek, mivel a rendszer kora becslések szerint mintegy 2 milliárd év.

„Ez az esemény emlékeztet arra, hogy még az érett bolygórendszerek sem statikusak” – fogalmazott Zakamska. – „Az univerzum folyamatos átalakulásban van: teremtés, pusztulás és újjászületés zajlik benne egyszerre.”