Külföld

Szürreális KPop-koncert: dobduettel zárta találkozóját Japán és Dél-Korea vezetője

A kelet-ázsiai vezető, Li Dzsemyung dél-koreai elnök és Takaicsi Szanae japán miniszterelnök közös dobolással zárta kétoldalú diplomáciai találkozóját kedden – az internet felrobbant, KPop-slágereket játszottak.

Egyforma kék dzsekiben ültek a dobfelszereléshez, s olyan KPop-slágereket játszott a dél-koreai és a japán országvezető, mint a BTS Dynamite című száma, vagy a KPop Demon Hunters című sikerfilm Golden című száma. A fellépés, amely Takaicsi Szanae japán miniszterelnök korábbi heavy metalos múltjára utal -, a hivatalos zárása volt Li Dzsemyung dél-koreai elnök japán látogatásának, számolt be a BBC.

Li, aki „kissé esetlennek” nevezte a játékát, Takaicsi szülővárosába, Narába tett látogatást és egy dobfelszerelést ajándékozott a japán miniszterelnöknek. A két vezető az előadás után dedikált dobverőket is cserélt.

„Amikor tavaly az APEC-en találkoztunk, Li azt mondta, minden álma, hogy dobolhasson, ezért készítettünk számára egy meglepetést” – írta később Takaicsi az X-en. „Úgy tűnik, a zenének megvan az ereje arra, hogy mélyebben összekapcsolja a szíveket, mint a szavak valaha is képesek lennének” – írta egy X-felhasználó koreaiul. „Az ilyen párbeszédek talán csendesek, de biztosan segíteni fognak a Korea és Japán közötti kapcsolatok előmozdításában.”

A két szomszédos fél között régóta vannak fájó pontok, beleértve a japán gyarmati uralommal kapcsolatos történelmi sérelmeket és a területi vitákat, ugyanakkor mindkét ország az Egyesült Államok szövetségese, és együttműködtek Kína egyre növekvő erődemonstrációinak ellensúlyozásában a régióban.

Takaicsi kedden egy nyilatkozatban kijelentette, hogy Japán, Dél-Korea és az Egyesült Államok közötti együttműködés egyre fontosabbá vált a régió „stratégiai környezetében” fokozódó feszültségek közepette. Li és Takaicsi megállapodtak a gazdasági együttműködés fokozásában is. Dél-Korea elnöke napokkal a Takaicsivel folytatott virális jam sessionje előtt Pekingben találkozott Hszi Csin-ping kínai elnökkel, akivel még  szelfizett is. Az egyetlen vezető, akit nem tudott elbűvölni, az észak-koreai Kim Dzsong Un, aki keményen elutasította Li békekezdeményezéseit. Ezen a héten Phenjan bocsánatkérést követelt Szöultól, miután azzal vádolta meg, hogy megfigyelő drónokat reptetett a területén.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.