Külföld
Nemsokára újra embert küldünk a Holdra
2026 elején elrajtolhat az Artemis II. A négyfős legénység nem száll le a Holdra, de minden eddiginél messzebb jut az űrben, hogy előkészítse a visszatérést az égitestre.
A NASA több mint fél évszázad után ismét embereket küld a Hold irányába. Az Artemis II küldetés a jelenlegi tervek szerint február 6. és április vége között indulhat el a floridai Kennedy Űrközpontból. Ez lesz az első olyan űrrepülés 1972 óta, amikor asztronauták elhagyják a Föld közvetlen környezetét, és a Hold irányába veszik az útjukat, és megkerülik az égítestet. A küldetés nagyjából tíz napig tart majd. A cél az, hogy a NASA valós körülmények között tesztelje az új Orion űrhajót és az SLS óriásrakétát, amelyek a következő évtized holdraszállásainak alapját jelentik. Az űrhajósok Föld körüli pályára állnak, majd több ezer kilométerrel a Hold mögé repülnek, onnan pedig visszatérnek a Földre.
A fedélzeten négy űrhajós utazik majd: Reid Wiseman parancsnok, Victor Glover pilóta, Christina Koch, valamint Jeremy Hansen, a Kanadai Űrügynökség űrhajósa, aki az első kanadaiként repülhet a Hold felé. A csapat feladata az lesz, hogy ellenőrizze az Orion életfenntartó rendszerét, navigációját, hajtóműveit és energiaellátását, miközben kézzel is irányítják az űrhajót, mintha egy leszállásra készülnének. A repülés során az asztronauták nagyobb sugárzásnak lesznek kitéve, mint a Nemzetközi Űrállomáson, de a NASA szerint még biztonságos szinten marad. A küldetés végén az Orion kapszula nagy sebességgel lép majd be a Föld légkörébe, majd a Csendes-óceánba csapódik az Egyesült Államok nyugati partjainál.
Az Artemis II a következő lépés a holdraszállás felé. A NASA tervei legkorábban 2028 körül az űrhajósok már le is szállnak majd a Hold déli pólusán. Hosszabb távon a NASA nemcsak visszatérni akar a Holdra, hanem tartós emberi jelenlétet is. Ennek részeként a Hold körül egy kis űrállomás, a Gateway megépítését is tervezik, amely a jövő holdi és későbbi marsi küldetések kiindulópontja lehet.
Fotó: Pixabay