Külföld
A német államfő szerint az Egyesült Államok rombolja le a világrendet
Élesen bírálta az Egyesült Államok külpolitikáját Frank-Walter Steinmeier német államfő, aki szerint Donald Trump elnöksége alatt Washington hozzájárul a nemzetközi világrend széthullásához.
Steinmeier egy berlini rendezvényen úgy fogalmazott: nem szabad hagyni, hogy a világ „rablók barlangjává” váljon, ahol a leglelkiismeretlenebbek azt veszik el, amit csak akarnak. A volt külügyminiszter szerint a globális demokrácia soha nem állt még ekkora támadás alatt, mint most. Steinmeier Oroszország krími annektálását és az Ukrajna elleni támadást történelmi fordulópontnak nevezte, majd hozzátette: az Egyesült Államok jelenlegi viselkedése egy második, hasonlóan súlyos törést jelent a világrendben. „Értékválságról van szó a legfontosabb partnerünk, az Egyesült Államok részéről – amely egykor maga is részt vett ennek a világrendnek a felépítésében” – mondta a szerdai szimpóziumon.
Hangsúlyozta: meg kell akadályozni, hogy a világ olyan hellyé váljon, ahol régiókat vagy akár egész országokat néhány nagyhatalom tulajdonaként kezelnek. A német elnök szerint fenyegető helyzetekben aktív beavatkozásra van szükség, és olyan országokat, mint Brazília és India, meg kell győzni arról, hogy álljanak ki a nemzetközi világrend védelme mellett.
Fotó: Pixabay
Forrás: Reuters