A fejlesztéseket azonban jelenleg a központosított árképzés, az elaprózott támogatási rendszer és a megújulók integrációjának intézményi akadályai teszik szinte kivitelezhetetlenné. Ráadásul épp ott van a legnagyobb potenciál, ahol ma a legszűkebb a mozgástér: az önkormányzati távhőszolgáltatóknál.
Kevéssé ismert tény, hogy ma mintegy 1,5 millió ember él távfűtött lakásban Magyarországon – vagyis a lakosság 16%-a olyan infrastruktúrához kapcsolódik, amely megfelelő fejlesztések mellett a zöld energiaátmenet egyik kulcseleme lehetne. A távhő sajátossága, hogy a hőtermelés térben elkülönül a felhasználástól: egyetlen korszerű hőtermelő egész városrészek levegőjét javíthatná. A kutatás mégis azt mutatja, hogy a távhő ma inkább akadályozott rendszer, mintsem kibontakozó klímamegoldás.
A 2011–2014 közötti árképzési centralizáció során a lakossági távhődíjakat már 2011-ben befagyasztották, majd a 2013–2014-es rezsicsökkentés további, nem költségalapú árcsökkentéseket hozott. Emiatt a jelenlegi díjak nem tükrözik a valós működési és beruházási költségeket. A „legkisebb költség elve” az olcsó, sokszor elavult technológiákat hozza versenyelőnybe, miközben a korszerű, megújuló alapú rendszerek megtérülési ideje kiszámíthatatlanná vált.
A nyereségplafon mindössze 2% (megújuló esetén 4,5%), a banki finanszírozás pedig a szektor bizonytalan cash-flow-ja miatt szinte elérhetetlen. A távhőszolgáltatók így ritka, egyszeri támogatási hullámokra vannak utalva, amelyek nem helyettesítik a kiszámítható fejlesztési ciklusokat.
Magyarország geotermikus adottságai kiemelkedők (5–7°C hőmérséklet-emelkedés 100 méterenként), ám a gyakorlatban a beruházások gyakran megrekednek a magas költségek, a bonyolult engedélyezés és a visszasajtolási kötelezettség miatt. Homokkő esetében a visszasajtolás energiaigénye olykor meghaladhatja a kinyerhető hőt, így több szolgáltató inkább bírságot fizet – ami hosszú távon környezeti kockázatot jelent.
Szeged innovatív választ adott: a termálkutakra telepített gázcsapdák nemcsak csökkentik a metánkibocsátást, hanem az égéshőt visszaforgatják a rendszerbe. Így a termálvíz hőmérséklete 92 fokról 95 fokra emelhető, ami további gázkiváltást tesz lehetővé. A megoldás úttörő a hazai távhőszektorban.
A biomasszaprojektek előrehaladása szintén elmarad a nemzeti energiastratégiai tervektől. A kutatás szerint a jelenlegi intézményi és szabályozási feltételek mellett a 2030-as megújulóenergia-célok teljesítése rendkívül nehéz, sok esetben pedig reálisan elérhetetlennek tűnik.
Bár a távhőszolgáltatók többsége formálisan önkormányzati tulajdonú, a stratégiai döntések – az árképzéstől a hitelfelvételig – központilag szabályozottak. Így a helyi szereplők nem tudnak reagálni a városi adottságokra, pedig a távhőrendszerek alapvetően lokális logikán működnek.
Budapesten fontos előrelépést jelentett a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. létrejötte, amely integráltan kezeli a közszolgáltatásokat, így a távhőt is. Bár a modell nem éri el a német Stadtwerke autonómiáját, mégis jelentősen javítja a tervezhetőséget és a fejlesztések összehangolását.
Európában ezzel párhuzamosan erősödik a remunicipalizáció: számos város visszavette a privatizált energiaközműveket, mert a magánszereplők nem biztosították a megfizethetőséget, a fejlesztéseket vagy a zöld átállást. Magyarországon azonban fordított a helyzet: itt éppen a túlzott állami centralizáció korlátozza az önkormányzati mozgásteret.
A Kaposhő 2023-ban adta át a 15 MW-os biomassza-fűtőművet, amely évente 12 000 tonna CO₂-t vált ki. A beruházás 4,8 milliárd forintos KEHOP-támogatásból valósult meg, és ma a hőtermelés több mint fele megújuló.
A keresleti oldalon szintén figyelemre méltó eredmény született: a távfűtött épületek 96%-át energetikailag felújították, ami 50%-os hőigénycsökkenést eredményezett. A felújítások után a távhős lakások köre jelentősen bővült, ami ritkaság Magyarországon.
A miskolci MIHŐ Kft. 32 500 lakossági és több száz intézményi fogyasztót lát el. A megújulók részaránya tartósan 50% feletti, a szolgáltató pedig a Távhő Ökocímkét is elnyerte. A rendszer sajátossága, hogy nyáron szinte teljes egészében geotermia biztosítja a hőt, télen pedig a biomassza és a gáz csúcskazánok lépnek be.
A Szolidáris Gazdaság Központ kutatása szerint a megoldás nem a privatizáció és nem is a teljes államosítás, hanem olyan decentralizált, demokratikus köztulajdonú rendszer, amelyben az önkormányzatok és a lakosok valódi döntési jogot kapnak. Ilyen modell lehet a public–common partnership, ahol az önkormányzat energiaszövetkezetekkel és civil szervezetekkel működik együtt.
A jelenlegi szabályozási környezet ugyan nem teszi lehetővé ezek teljes értékű kiépítését, de már most is léteznek belépési pontok: társasházi együttműködések, helyi energiaközösségek, napelemes melegvízellátási rendszerek. Ezek erősíthetik a lakosság szerepét, és fokozatosan demokratikusabbá, átláthatóbbá tehetik a távhőt.
