Bűnügy

Több bűncselekménnyel is gyanúsítják a részeg mosómedvét

A virginiai mosómedve azután lett világhíres, hogy két nappal Hálaadás után egy italbolt mosdójában találták meg, ugyanakkor több betörést is elkövethetett a hatóságok szerint: egy harcművészeti üzletet és a Gépjármű-nyilvántartó Hivatalta is kirabolta.

Egy hanoveri állatvédelmi tiszt gyanítja, hogy a csíkos farkú emlős nem csak a virginiai italboltot rabolhatta ki, ahol alaposan fel is öntött a garatra Hálaadáskor, de ámokfutása egy közeli karate stúdióban is folytatódott, majd a Gépjármű-nyilvántartó Hivatalt is kirabolta harapnivalókért.

A mosómedvét immár több bűncselekménnyel gyanúsítanak – „állítólag ez már a harmadik betörése”, fogalmazott Samantha Martin rendőrtiszt. „A karate stúdióban volt. Bejutott a járműnyilvántartóba [és] egyszer evett a rágcsálnivalóikból” – mondta a BBC beszámolója szerint.

Később a rendőr hozzátette, persze fennáll annak a lehetősége, hogy a korábbi betöréseket egy másik mosómedve követhette el – de a hatóságok ezt a példányt azonosították fő gyanúsítottként.

A mosómedvék is olyan vadon élő emlősök, amelyek az emberek szemetesében turkálnak táplálék után, ugyanis egyre inkább megszokják az emberek társaságát. A virginiai eset után a környékbeliek úgy megharagudtak a mosómedvére, hogy „Szemét panda” logóval ellátott pólókat kezdtek árult, és eddig 207 000 dollár jött belőle össze. 

A rendőrség nem haragszik az állatra, mint a rendőrtiszt fogalmazott, „mindenkivel előfordult már ez, mindenkivel volt, hogy ivott párat, aztán elájult a vécénél, remélve, hogy másnap reggel valaki érte jön.”

Martin szerint csak idő kérdése, hogy az emlős bandita – akit a múltkori eset után szabadon engedtek – újra lecsapjon a bevásárlóközpontra. „Vissza fog jönni. Nem hülye”, fogalmazott.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.