1975-ben Gerald Ford elnök aláírta az Education for All Handicapped Children Act törvényt, amely először biztosított jogot arra, hogy minden fogyatékossággal élő gyermek részt vehessen az állami oktatásban. A később IDEA névre keresztelt jogszabály óriási fordulatot hozott: megszülettek az egyéni fejlesztési tervek, a speciális osztályok, a szakemberek hálózata, és mindaz, amit ma speciális nevelésnek hívunk. A törvény mára több mint 8 millió gyermek számára kínál támogatást.
Ötven évvel később azonban az ünneplés helyett válságjelentések érkeznek. Több száz fogyatékosságügyi és oktatási szervezet figyelmeztette a Kongresszust: a Trump-adminisztráció olyan mértékben építi le a szövetségi felügyeletet, hogy azzal a teljes rendszer működése kerülhet veszélybe.
A probléma középpontjában két kulcsfontosságú hivatal áll: az OSERS, amely a speciális nevelési programokat felügyeli, és az OCR, amely a fogyatékossággal élő tanulók jogsérelmeit vizsgálja ki. Ezek az irodák biztosítják, hogy a törvényt az államok és az iskolák valóban betartsák, és hogy a szülők panaszaihoz legyen hová fordulniuk – ügyvéd nélkül is.
A közelmúltban azonban ezek a hivatalok gyakorlatilag összeomlottak. A Trump-adminisztráció több hullámban próbálta elbocsátani az OSERS dolgozóinak túlnyomó részét – 135 alkalmazottból 121-et. Bár a kormányzati leállás lezárása után őket visszavették, január 30. után ismét megszüntethetik állásukat. Az OCR helyzete még súlyosabb: regionális irodák bezárása, közel 300 dolgozó elbocsátása, majd újabb leépítési hullámok alakították át az irodát, amelynek így alig maradt kapacitása a több ezer, meglévő panasz kivizsgálására.
A helyzet emberi oldalát jól mutatja Maggie Heilman története. A Kansas City-ben élő édesanya lánya, Brooklynn Down-szindrómás, és egy iskolai incidens után húsz percre egy apró, párnázott szobába zárták. Heilman az OCR-hez fordult, ám panasza hónapokig állt: először ügyvédjét helyezték el, majd az egész irodát részben leépítették. Úgy érzi, az állam cserbenhagyta őket.
Szakértők szerint a szövetségi felügyelet gyengülése komoly veszélyeket rejt. Ha az államok magukra maradnak, könnyen eltérően értelmezhetik a törvényt, ami ahhoz vezethet, hogy a fogyatékossággal élő gyermekek jogai egyik helyen érvényesülnek, máshol viszont háttérbe szorulnak. A támogatások útját, felhasználását sem lesz, aki ellenőrizze.
A rendszer megalkotói, köztük a 94 éves Ed Martin, akik annak idején azért harcoltak, hogy a fogyatékossággal élő gyermekek ne legyenek többé „láthatatlanok”, mára aggodalommal figyelik a fejleményeket. Az ötven éve elfogadott törvény akkor a nemzet értékeinek ünnepe volt. Ma sokan attól tartanak: ha a szövetségi védelem eltűnik, az eredmények, amelyekért generációk dolgoztak, veszélybe kerülhetnek.
A kérdés most az: ki - és hogyan - fogja megvédeni a gyermekeket, akiknek a jogait eddig a törvény garantálta?
