Sztárhírek

Így még miniszterelnök nem házasodott

Hivatali ideje alatt kérte meg párja kezét az ausztrál miniszterelnök, s úgy most úgy is házasodtak össze: Anthony Albanese az ország első vezetője, aki így házasodott meg. Jodie Haydon már a második felesége a munkáspárti politikusnak.

Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök feleségül vette partnerét, Jodie Haydont, s ezzel ő lett az ország első vezetője, aki hivatali ideje alatt kötött házasságot – adta hírül a BBC. A pár helyi idő szerint szombat délután, a fővárosban, Canberrában házasodott össze – a parlamenti év utolsó ülése utáni napon.

„Nagy örömmel osztjuk meg szeretetünket és elkötelezettségünket családunk és legközelebbi barátaink előtt aziránt, hogy jövőbeli életünket együtt töltsük” – fogalmazott Albanese rövid közleményében.

A pár tavaly Valentin-napon jegyezte el egymást. A Munkáspárt vezetőjének lánykérésére és az esküvői fogadásra is a hivatalos rezidenciáján, a The Lodge-ban került sor. A nagy napig az esküvő terveit titokban tartották a biztonsági aggodalmak és a lehetséges fennakadások miatt.

Jelen voltak Ms. Haydon szülei, valamint Albanese előző házasságából származó fia, ugyanis Jodie Haydon a 62 esztendős politikusnak már a második felesége.

Albanese kutyája, Toto vitte a gyűrűt, miközben a pár visszasétált a folyosón Stevie Wonder „Signed, Sealed, Delivered (I’m Yours)” című dalára.

Az ünnepségen a miniszterelnöki hivatalt 2022 óta betöltő Albanese több kabinetminisztere is részt vett.
 

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.