Az európai szélsőjobb professzionalizálódik, hogy még szélesebb választói rétegeket érjen el. A korábbi botrányhős, különc politikusok helyét egyre inkább fiatal, rendezett külsejű vezetők veszik át, akik közösségi médiában erősek, öltönyben jelennek meg, és igyekeznek mérsékelt, kormányképes benyomást kelteni. Bár alapvető politikájuk — főként a migrációval szembeni szigor — nem változik, taktikáik kifinomultabbá válnak.
Nigel Farage az Egyesült Királyságban és Jordan Bardella Franciaországban ennek a folyamatnak látványos példái: visszafogottabb imázst építenek, fegyelmezettebb pártstruktúrát alakítanak ki, és a TikTokon milliókat érnek el. Több országban szigorú átvilágítási rendszereket vezettek be, hogy a botrányos, rasszista vagy szélsőséges jelölteket kizárják.
Franciaországban Marine Le Pen tovább folytatja pártja „méregtelenítését”, Németországban az AfD igyekszik elhatárolódni az orosz kapcsolatoktól.
Közben Giorgia Meloni olasz miniszterelnök mintát szolgáltat arra, hogyan lehet radikális gyökerekből stabil kormányt építeni úgy, hogy közben nem konfrontálódnak nyíltan az EU-val. Bár sokan úgy vélik, Meloni mérséklődött, elemzők szerint inkább arról van szó, hogy radikális programját profin és hatékonyan valósítja meg.
A jelenség másik oldala, hogy a centrista pártok is egyre inkább átveszik a szélsőjobboldali témákat — főként a migráció és a klímapolitika terén — hogy szavazókat tartsanak meg. A szélsőjobboldal pedig már több országban kormányon is jelen van, így befolyása a politikai fősodorban is nő.
Összességében Európa politikai térképe gyorsan változik: a szélsőjobb nemhogy visszaszorulna, hanem professzionálisabb, szervezettebb és hatékonyabb, mint valaha, miközben a középpártok maguk is jobbra tolódnak.
