2025. május 8. - Mihály

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít, mellette pedig pörög a fiatalokat célzó munkáshitel is, az első negyedévben csaknem 60 milliárd forintra kötöttek szerződést - írja a Bank360 a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hitelstatisztika alapján.
2025. május 8. csütörtök 09:12 - HírExtra

Soha nem látott ütemben fogytak márciusban a szabad felhasználású személyi kölcsönök. A volumen már a 90 milliárd forintot is meghaladta, egészen pontosan 90,84 milliárd forintra kötöttek szerződést az igénylők, amire korábban nem volt példa - írja a Bank360. A szerződések száma pedig alig maradt el a tavaly októberi rekordtól, akkor 27 803 szerződést írtak alá, idén márciusban 27 515-öt. Ez egyben azt is jelenti, hogy emelkedett az egy szerződésre jutó hitelösszeg, márciusban ez az összeg 3,3 millió forint volt. A személyi hitelek átlagos éves kamatlába csökkent az előző hónaphoz képest, márciusban 15,60 százalékos volt. Az egy évvel ezelőtti átlagos kamathoz képest több mint 2 százalékpontos volt a csökkenés, a Bank360 legutóbbi kamatfigyelője szerint májustól akár 10 százalék alatti hitelkamattal is lehet személyi hitelhez jutni. 

A lakáshitelek is szépen fogytak márciusban, 137 milliárdot meghaladó eredményre utoljára közel három éve volt példa. A felvett lakáshitel volumen több mint 80 százaléka piaci kamatozású volt, a fennmaradó valamilyen államilag támogatott jelzáloghitel, mint amilyen például a CSOK Plusz. A teljes volumen több mint háromnegyedét, 76 százalékot használt lakás vásárlására fordították az igénylők, újépítésű lakást a szerződött összeg 12 százalékából vásároltak. A fennmaradó összeget építkezésre, bővítésre, felújításra vagy más egyéb célra költötték el - írják a Bank360 szakértői az MNB statisztikái alapján.

Márciusban összesen 6924 lakáscélú hitelszerződést írtak alá az ügyfelek, így egy szerződésre átlagosan közel 19,9 millió forintos hitelösszeg jutott. A lakáshitelek átlagos éves kamatlába minimálisan emelkedett, 6,55 százalékról 6,61 százalékra. Az egy évvel ezelőtti értékhez képest 29 bázisponttal csökkent az átlagos kamat. A kamatfixálás átlagos hossza tovább emelkedett az előző hónapok trendjéhez hasonlóan, egy átlagos igénylő több mint 142 hónapra fixálta márciusban a lakáshitel kamatát.

Stagnál a babaváró, népszerű a munkáshitel

A babaváró hitelek új szerződéses összege 2025. márciusban 17,8 milliárd forint volt. Ez valamelyest meghaladja az előző havi eredményt. A program kezdetétől összesen 2679 milliárd forint értékben kötöttek ilyen szerződést a háztartások a hitelintézetekkel.

Jobban teljesített a babavárónál a fiatal munkavállalókat célzó munkáshitel. Előbbire az év első három hónapjában 4702-en szerződtek, míg a munkáshitelt összesen több mint 15 ezer fiatal vette már igénybe. 2025. márciusban 21,2 milliárd forint volt a munkáshitelek új szerződéses összege, a 2025. januári indulástól kezdődően összesen 59 milliárd forint értékben történt szerződéskötés - derül ki az MNB statisztikájából. A többség a maximálisan elérhető hitelösszeget, 4 millió forintot veszi fel, az átlagos hitelösszeg ennél a kölcsöntípusnál 3,86 millió forint. 

Forrás: Bank36
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását