2021. november 27. - Virgil
A járvány miatt jelentős mozgások jellemezték az ingatlanpiac elmúlt egy évét. Mostanra visszaállt a forgalom a korábbi szintre, sőt egyes területeken meg is haladta azt, de akad olyan is, ahol gyengélkedik. A szakértők szerint ennek ellenére alapvetően keresleti piacról beszélhetünk, ahol leginkább a kínálattal akadnak gondok.
2021. október 19. kedd 10:20 - HírExtra

Óriási hullámzások voltak jellemzőek az elmúlt egy évre az ingatlanpiacon. A legutóbbi jelentős hullámvölgy mintegy három hónapig tartott az idei évben, és május elején ért véget - jelezte Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai régiós szakmai vezetője. Ebben az időszakban - mely egybeesett a járvány harmadik hullámának kibontakozásával - nagyon gyengén alakult a kereslet, mely egy átlagos kínálattal párosult.

Ez a néhány hónap kritikus volt az ingatlanpiacon, melynek során mindenki, így a vevők is csak arra vártak, hogy mikor javulnak végre a járványügyi adatok, mikor fog nyitni a kormány. Az emberek jövőképe bizonytalanná vált, így nem mertek vevőként az ingatlanpiacra lépni - tette hozzá a szakértő.

Ahol némi mozgást lehetett tapasztalni ezekben a hónapokban is Dél-Budán, az az agglomeráció és a külső részek családi házas övezetei voltak: Érd, Nagytétény, a XXII. kerület pereme. Vélhetően azért, mert a pandémia nyertese egyértelműen az agglomeráció a budapesti ingatlanpiacon, itt találhatók a relatíve olcsóbb, megfizethető árú kertes ingatlanok.

A vírus itt is

Garaba Gergely, a Balla Ingatlan belvárosi irodáinak szakmai vezetője szerint is rányomta a bélyegét az elmúlt időszakra vírushelyzet: visszaesett mind a kereslet, mind a kínálat. A májusi nyitás után azonban a belvárosban is lendületbe jött a piac, és szinte teljesen visszatért a régi érdeklődési kedv.

Ugyanezt érezte Tóth Viktória, a Balla Ingatlan XIII. kerületi irodájának vezetője is, aki szerint a járvány hónapjai ugyan a korábbinál visszafogottabb keresletet és kínálatot hoztak - hiszen mindenki bizonytalanná vált a jövőt illetően -, azonban a korlátozások feloldása után gyorsan rendeződött a helyzet és megkezdődött a növekedés.

A probléma most nem a kereslettel van, hanem azzal, hogy nagyon szűk a kínálati piac – jelezte Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője.  Ha megjelenik egy olyan lakás a piacon, mely a keresett kategóriába tartozik és nincs túlárazva - vagyis a piaci átlagárnál nincs 20-30 százalékkal magasabbra értékelve -, akkor arra pillanatok alatt lecsapnak rá az érdeklődők, annyira szerény most a kínálat jó ingatlanokból.

Ho van eladó?

Hártó Regina, a Balla Ingatlan érdi irodájának vezetője is úgy látja, hogy szerény most a kínálat: míg évekkel korábban tele volt a település “eladó” táblákkal, most alig egyet-egyet látni. Ráadásul, aki megpróbálkozik eladással, első körben az is maga próbálja értékesíteni ingatlanát, mert úgy gondolja, hogy pörög a piac, magasan járnak az árak, így nem okoz majd számára gondot az értékesítés. Ez azonban nem egészen így van - derült ki az ingatlanközvetítő szavaiból.

Jelenleg egyértelműen keresleti piacról beszélhetünk, de elsősorban a kertes, illetve kertkapcsolatos ingatlanokat keresik a vevők - emelte ki Kántor Istvánné, a Balla Ingatlan X. és XVII. kerületi irodájának szakmai vezetője. Magyarázata szerint ennek oka a járványügyi korlátozásokban keresendő, ugyanis az elmúlt időszak főleg a lakásokban élők számára jelentett komolyabb megpróbáltatást. Emellett az online oktatás, illetve munkavégzés miatt az emberek szemében felértékelődött az otthoni környezet jelentősége a munkahely megközelíthetőségével szemben.

Az egy évvel korábbi szinthez képest nagyobb most a kereslet az ingatlanok iránt Kispest és Pesterzsébet ingatlanpiacán is, ami alapvetően két tényező eredménye: a járvány enyhülésének és a forrásbővülésnek - jelezte Rencsevics Mária, a Balla Ingatlan XIX. és XX. kerületi irodájának szakmai vezetője is, aki utóbbi kapcsán elsősorban a családtámogatási rendszerre gondolt, mely erősen érezteti a hatását a hazai ingatlanpiacon.

Változékony év

Ugyanezt tapasztalták az ingatlanközvetítők Észak-Pesten is. Mint Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője fogalmazott, kifejezetten “változékony” évet tudhat maga mögött a IV. és XV. kerület ingatlanpiaca, hiszen a tavalyi és az idei évben jelentkező, járvánnyal kapcsolatos korlátozások jelentős mértékben visszavetették a két kerület ingatlanforgalmát a korábban megszokott szintekhez képest, ugyanakkor a korlátozások feloldása után láthatóan gyorsan magára talált a piac. 

Marosvölgyi Gabi, a Balla Ingatlan XXI. kerületi és szigetszentmiklósi irodájának szakmai vezetője viszont azt tapasztalja, hogy habár van mozgás most az ingatlanpiacon, nem állíthatjuk azt, amit most sokan gondolnak, hogy “nagyon menne az ingatlanpiac”. Csepelre és a dél-pesti agglomeráció településeire leginkább az jellemző, hogy a legolcsóbb ingatlanokat keresik a vevők: a 20-40 millió árkategóriában élénkebb a kereslet, ugyanakkor azt tudni kell, hogy például Szigetszentmiklóson 30 millió forintért már legfeljebb csak társasházi lakást lehet kapni.

Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője is azt látja, hogy tavaly december közepétől 2021 márciusának végéig élénk érdeklődés jellemezte a piacot, majd ez a lendület áprilisban erősen visszaesett. Májustól aztán egy stabil, a korábbinál mérsékeltebb érdeklődés tapasztalható.

Hasonlóképpen kicsit lassabban csordogáló piacról számolt be dr. Kovács Csaba, a Balla Ingatlan agárdi irodájának vezetője. Mint mondta, rapszodikusan viselkedett az ingatlanpiac a járvány időszakában a Velencei-tó környékén, összességében azt lehet mondani, hogy jelentősen visszaesett a forgalom, és itt mára sem állt teljesen helyre.

Forrás: Balla Ingatlan
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását