2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Légzésbiztonsági felszerelések és védőeszközök

Feladatát egy védőeszköz - vagyis hogy viselőjének egészségét és biztonságát megóvja - csak abban az esetben képes maradéktalanul ellátni, ha a gyártás során a szakmai előírásoknak maradéktalanul megfelel. Ezeknek a minősített védőeszközöknek a beszerzését nem bízhatjuk a véletlenre, ebben szeretnénk most Önnek segítséget nyújtani.
2021. április 22. csütörtök 16:07 - HírExtra

Amikor az eladó egy személyben szakértő is

Ha munkája során akár munkáltatója, akár az ide vonatkozó törvényi előírások miatt egyéni védőeszközök viselése szükséges, fontos, hogy a megfelelő darabok kiválasztásában szakember segítségét is igénybe tudja venni. Ez azonban korántsem egyszerű feladat. Több mint 20 év munkavédelmi termékek és egyéni védőeszközök forgalmazásának tapasztalatával a hátuk mögött a hajdúböszörményi székhelyű Épkézláb Munkaruha ebben igyekszik segítséget nyújtani ügyfelei részére. 

Ha a jó maszk a megfelelő szűrőbetéttel párosul

A munkavédelmi előírások és eszközök nem megfelelő alkalmazása nemcsak súlyos bírsággal, de az emberi egészség veszélyeztetésével is járhat. Nem véd az a jól megválasztott maszk, amelybe nem megfelelő szűrőbetét kerül, ráadásul ezzel hamis biztonságérzetet kelt a viselőjében. Az Épkézláb Munkaruha webáruház kínálatában számtalan méretben és kivitelben találhat maszkokat, az Önnek megfelelő szűrőbetét kiválasztásában pedig munkatársaik készséggel segítenek. 

A légzésbiztonsági előírások figyelembevételével elsősorban a veszélyes anyag mibenlétét kell tisztázni. A személyes védőfelszerelés gáz, gőz, füst, köd és por ellen nyújt védelmet. Fontos tisztázni azt is, hogy a szűrőbetétek nagy része ezek közül legtöbbször csak az egyik veszélyforrástól véd. Így hiába szerzünk be például porszűrővel ellátott betétet, mert védeni ezek nem tudnak a gázoktól és gőzöktől, ugyanakkor ez fordítva is igaz, hiszen a gáz- és gőzszűrők nem alkalmasak a por kiszűrésére.

Ezenkívül természetesen számtalan - ennél lényegesen speciálisabb - típusa és fajtája létezik a szűrőbetéteknek. Az ezek közötti eligazodást bízzuk mindig szakemberre.

Védőeszközök minden esetre

A légzésbiztonsági előírásokon túl hasonlóan kiemelt figyelmet kell szentelni a hallás, a látás, valamint a fej védelmére is. Mind zajcsillapításra, mind szemünk épségének védelmére nemcsak gépek közelében, de akár hobbi tevékenységek közben is szükség lehet, legyen az akár egy szórakozóhely vagy otthoni barkácsolás.

Zajvédelmi eszközök széles választéka elérhető ma a piacon, így mindenki könnyen megtalálja a számára legideálisabbat akár egyszer használatos füldugóról, akár professzionális fejpántos fültokról beszélünk. A kis barkácsmesterekre is gondolnunk kell azonban. Speciális, gyerekek számára készült védőeszközök alkalmazásával minden szülő nyugodt lehet gyermeke testi épsége felől.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását