2021. július 28. - Szabolcs

"Narancsisztánban már a tanárok számítógépeit is figyelnék"

A néppárti Jobbik a tanári szabadság megmaradt morzsái ellen indított újabb brutális támadásként értékeli azt az Észak-Koreába illő vérfagyasztó tervezetet, amely szerint a NERsevik hatalom a tanárok privát számítógépeibe is bele akar nézni a járvány alatt - írja közleményében a Jobbik.
2021. március 25. csütörtök 10:05 - HírExtra

A Jobbik közleménye:

A főként pedagógusok számára kiküldött, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által „elcsípett” megállapodástervezet elvben a digitális oktatáshoz is szükséges, az intézmény által biztosított számítástechnikai eszközök ellenőrzéséhez akar hozzájárulást kicsikarni. Mivel a tanárok többsége semmilyen eszközt nem kapott, gyakorlatilag úgy oldja meg az oktatást ezekben a nehéz időkben, ahogy tudja. A munkáltató tankerület az ellenőrzési jogát – rendkívül fondorlatos módon – a saját tulajdonú számítógépekre is kiterjesztené. Természetesen törvénytelenül.

Ahelyett, hogy követnék – hogy mást ne mondjunk - a romániai példát, ahol az ottani pedagógusokat előre vették az oltási sorrendben, az egypárti túlhatalom kiépítésén gőzerővel ügyködő neobolsevik elvtársak az észak-koreai diktátort, Kim Dzsongunt másolják.

Ahelyett, hogy Narancsisztán – saját maguk urizálására kényesen ügyelő, luxusgéppel a dubaji luxusba sűrűn repkedő – Döbrögijei kifizetnék a Kásler miniszter által megígért 100%-os táppénzt a koronavírus által megfertőzött, megalázóan alacsony béren foglalkoztatott tanároknak, most inkább elvennék azok kevéske meghagyott szabadságát is.

Ahelyett, hogy a magyar pedagógusokban nem a társadalom lámpásait tisztelő, hanem azokat a Klebelsberg Központ cselédjeivé degradáló oktatáspolitika a hazai digitális oktatás korántsem fényes mindennapi gyakorlatának csorbáit igyekezne kiköszörülni, még a járvány alatt is inkább a mindent látó Nagy Testvért kívánják játszani.

A néppárti, keresztényszociális Jobbik számára elfogadhatatlan a tanárok és a magyar emberek privát szféráját súlyos mértékben sértő arrogancia. Mi azt valljuk, hogy – a gyarmati ültetvények kasznármentalitása helyett – jólétre és szabadságra van szüksége ennek az országnak.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását