2020. augusztus 6. - Berta, Bettina

A hűtőszekrények és fagyasztók főbb típusai

igényel. A megfelelő méretű modell kiválasztásakor érdemes figyelembe venni a háztartásban élő személyek számát, étkezési szokásait és természetesen a konyha méretét is. Mérlegelni kell továbbá, hogy szükség van-e mélyhűtőre és ha igen, mekkorára. Az alábbiakban a megfelelő típus kiválasztásához szeretnénk néhány hasznos tanácsot adni.
2020. július 13. hétfő 15:59 - HírExtra

A hűtőszekrény a konyha egyik legfontosabb és legtöbb helyet igénylő berendezése, ezért kiválasztása nagy körültekintést 

Hűtőszekrények

Kisebb konyhával rendelkező konyhákba tökéletes lehet egy hagyományos hűtőszekrény, amely csupán minimális fagyasztórésszel rendelkezik. A kisebb modellek akár a pult alatt is elhelyezhetők a mosó- és a mosogatógép mellé, míg a nagyobb - akár 2 méter magas - álló modellek elhelyezését jobban meg kell tervezni.

Bármekkora hűtőszekrény is kerül megvásárlásra, azok elhelyezhetőek szabadonálló módon, de természetesen a konyhaszekrénybe beépítve is, azonban ez az asztalos munka miatt mindenképpen extra költséget jelent majd.

Kombinált hűtőszekrények

A kominált hűtőszekrészek elsősorban helytakarékosságuknak köszönhetik népszerűségüket, hiszen hűtő- és fagyasztórésszel is rendelkeznek. A mélyhűtős rész aránya típusonként különböző lehet (fele, harmada vagy akár kevesebb), így bárki megtalálhatja az igényeinek megfelelőt. A kombinált hűtőszekrényeknél a fagyasztó lehet felül és alul is, de utóbbi talán szerencsésebb, hiszen a hagyományos hűtős részt gyakrabban szokták nyitogatni, így praktikus, ha az van jobban szem előtt.

Fagyasztószekrények

Nagyobb konyhával rendelkező házakban vagy lakásokban a hűtőszekrény mellett van elegendő hely nagy űrtartalmú fagyasztőszekrény elhelyezésére is. Az álló kialakítás viszonylag helytakarékos, a konyhabútorba beépítve pedig szinte teljesen láthatatlanná tehető. A fagyasztószekrények további előnye, hogy átlátszó dobozaiknak köszönhetően könnyű rendszerezést és áttekinthetőséget tesznek lehetővé.

Fagyasztóládák

A nagy űrtartalmú fagyasztóládák elősorban azok számára jelenthetnek jó választást, akik rendelkeznek kerttel, állattartással foglalkoznak, vagy hobbijuk a vadászat, emiatt nagyobb mennyiségű élelmiszer egyidejű fagyasztása szükséges, de vendéglátóipari vállalkozások is előszeretettel használják ezt a típust. Nagy helyigényük miatt konyhában történő elhelyezésük nem mindig szerencsés, ezért gyakran pincében vagy garázsban tárolják őket, ami a helyiségek hűvösebb hőmérséklete miatt a fagyasztók energiafogyasztására is kedvező hatást gyakorolhat.

Végül meg kell jegyezni, hogy a hűtők és fagyasztók kiválasztásakor az ideális típus és méret mellett kiemelt figyelmet kell fordítani az energiatakarékosságra is, hiszen a legkedvezőbb fogyasztású modellekkel hosszú távon jelentős összegek takaríthatóak meg.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását