2024. március 29. - Auguszta
Az amerikai szenátus republikánus tagjai is elégedetlenségüket fejezték ki szerdán, miután a Trump-kormányzat zárt ajtók mögött tájékoztatta a törvényhozókat az utóbbi időben kiéleződött iráni-amerikai konfliktusról, amelyben a teheráni vezetés előző nap az amerikai erők iraki bázisaira mért rakétacsapással vágott vissza.
2020. január 9. csütörtök 09:34 - HírExtra

    A tájékoztatót Mike Pompeo külügyminiszter, Mark Esper a védelmi tárca irányítója, Gina Haspel, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója és Mark Milley tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője tartotta. Sajtóhírek szerint elsősorban a Kászim Szulejmáni iráni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda Kudsz nevű különleges egységének vezetője ellen péntekre virradóra végrehajtott célzott dróntámadás előzményeiről és részleteiről, illetve magyarázatairól informálták a politikusokat.

    A tanácskozás utáni nyilatkozataikban a törvényhozók többnyire párthovatartozásuk szerint ítélték meg a hallottakat. A demokraták általában azt mondták, hogy sok kérdésükre nem kaptak választ, Nancy Pelosi, a demokrata párti házelnök pedig azt hangoztatta újságíróknak, hogy "a nyugtalanságunkat nem sikerült eloszlatni".

    Bár a republikánus politikusok többsége szerint a tájékoztatón elhangzott információk hasznosak és meggyőzőek voltak, néhány republikánus a kifejezett nemtetszésének adott hangot. Mike Lee, Utah állam szenátora például elégtelennek tartotta az információkat, és azt mondta: "valamiképpen elégedetlen" a Szulejmáni elleni támadás "jogi, ténybeli és morális igazolásával". 
 

Úgy fogalmazott: "valószínűleg a legrosszabb" tájékoztató volt, amelyet katonai ügyekről hallott a kongresszusban az elmúlt kilenc évben, amióta szenátor. "Állandóan csak azt ismételgették, hogy nézzétek, ez az akció szükséges volt, meg kellett tennünk, ez a fickó rosszfiú volt, és nem engedhetjük meg magunknak a megosztottságot és a véleménykülönbségeket sem a kormányzatban, sem másutt, mert ez rossz üzenet lenne az irániaknak" - nyilatkozta Lee a tájékoztatóról.

    Hasonlóan elégedetlenségét hangoztatta Rand Paul kentuckyi republikánus szenátor. "A legkevésbé sem volt kielégítőnek nevezhető" - nyilatkozta. Elsősorban azért bírálta a kormányzatot, hogy a Szulejmáni elleni csapásmérés igazolására a 2002-es háborús felhatalmazást hozta fel. "Abszolút nincs logikus érv arra, hogy egy Szaddám Huszein elleni háborúra szóló felhatalmazásnak bármi köze is lenne a jelenleg Irakban lévőkkel szembeni háborúhoz" - fogalmazott Paul.

    Az amerikai képviselőház egyébként csütörtökön szavaz arról a határozati javaslatról, amely korlátozná Donald Trump elnököt az Iránnal szembeni esetleges katonai lépéseiben. A javaslat napirendre vételét Nancy Pelosi jelentette be, hozzáfűzve, hogy a Kászim Szulejmáni elleni akció "aránytalan és provokatív volt", amelyet a kongresszussal történő konzultáció nélkül hajtottak végre.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását