2024. március 29. - Auguszta

Nincs pénz Izraelben a külügyre

Az izraeli külügyminisztérium legtöbb tevékenységük leállítására szólította fel hazai és külföldi alkalmazottait, mivel holtpontra jutottak a tárgyalások a pénzügyminisztériummal, és nem tudják biztosítani a munkájuk elvégzéséhez szükséges forrásokat - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
2019. szeptember 10. kedd 08:31 - HírExtra
 

Csak az olyan érvényes szerződések szerinti munkák folytatódhatnak, melyek megszüntetése szerződésszegéssel járna, és következményeket vonna maga után, mert jelenleg háromszázötven millió sékel (közel harmincmilliárd forint) hiányzik a külügyminisztériumi költségvetésből a tervezett működéshez.

"Az adott nagykövetség költségvetési helyzetétől függetlenül azonnali hatállyal be kell fagyasztani minden dolgozó minden munkalátogatását minden szinten"- utasította a jeruzsálemi központ táviratilag minden külképviseletét, és felszólítottak az új kapcsolatok és kezdeményezések, valamint minden közbeszerzés, találkozó, konferencia és nyilvános esemény leállítására.

A minisztérium nem hívhat meg új küldöttségeket Izraelbe, de a már korábban meghívottakat fogadják. A diplomaták szerint az intézkedések példátlanok az izraeli diplomácia történetében.

A lap felhívta a figyelmet rá, hogy igen érzékeny időpontban hozták meg a megszorító intézkedéseket, az iráni atomválság kiújulásakor, valamint röviddel az ENSZ-közgyűlés őszi üléseinek kezdete előtt.

A külügyminisztérium bejelentette, hogy Jiszráel Kac miniszter a pénzügyi válság megoldásán dolgozik. A tárca állásfoglalása szerint előre megjósolhatóak voltak a gondok, mert a pénzügyminisztérium példátlan módon eleve alul finanszírozta a diplomáciai költségvetést, s ezzel "megbénította a külképviseleti munkát és Izrael külkapcsolatait". A pénzügyminisztérium válasza szerint jelentős különbség alakult ki a kormány által a külügyminisztérium költségeire elfogadott pénzügyi keret és a minisztérium saját igényei között, és ezért kényszerültek leállítani a kifizetéseket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását