2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Technológiaváltás előtt állunk

A nemzeti innovációs és technológiai miniszter szerint a technológiaváltás az ország előtt álló egyik nagy kihívás, és Magyarországnak jobban kell szerepelnie az innovációval kapcsolatos ügyek támogatásában.
2018. május 18. péntek 10:17 - HírExtra
 

Palkovics László pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában még miniszterjelöltként azt mondta, a technológiaváltásba a robotizációtól kezdve a digitális technológiák fejlődéséig sok minden tartozik, az ezekre adott válasz az innováció, amelyre az államnak ösztönző rendszereket kell fenntartania.

Elmondása szerint az ezzel kapcsolatos források jelentős részét a Magyarországon jelen lévő vállalatok adják, de az államnak fenn kell tartania azokat az ösztönző rendszereket, amelyek segítségével a rendelkezésre álló forrásokat a vállalatok növelni tudják. Emellett az országnak - mint fogalmazott - fókuszálnia kell az innovációs kutatásokra és a következő uniós tervezési időszakban jobban kell szerepelnie, mint eddig.

A miniszterjelölt beszélt arról is, hogy a magyar gazdaságban túlsúlyban vannak a multinacionális cégek, a kis- és középvállalkozások kevesebb mint 50 százalékát adják a bruttó hazai terméknek (GDP). Ezeknek a vállalkozásoknak, illetve a termékek hozzáadott értékének növekednie kell. Ennek egyik megoldása, hogy saját termékkel jelennek meg a piacon, ehhez viszont kutatás-fejlesztésre van szükség.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását