2024. április 20. - Tivadar

Így választották ki az Oscar-díjas iskolát

Három iskola közül választották ki az Oscar-díjas Mindenki című rövidfilmben nagy szerepet játszó Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusát - mondta a film castingigazgatója az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.
2017. március 1. szerda 07:38 - HírExtra
 

Steinhauser Andrea közölte: olyan kórust kerestek, amelyben jól, rendszeresen éneklő, a filmhez illő korú gyerekek vannak. Megnézte, hogy fővárosi iskolákban hol vannak ismertebb kórusok, amelyek közül három iskoláét választottak ki, mindhármat meghallgatták, és "egyértelmű volt", hogy a Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskolát kell választaniuk - fogalmazott.

Kitért arra is, hogy a Gáspárfalvi Dorka és Hais Dorottya által alakított szereplőkkel kapcsolatban "pontos karakterleírást" nem kapott Deák Kristóf rendezőtől. Fontos szempont volt azért, hogy a szereplőt "szeresse a kamera" és tudjon énekelni - mondta Steinhauser Andrea. Hozzátette, hogy eleinte két korosztályban párhuzamosan kereste a szereplőket. Az egyik korosztály a 10-12, a másik a 13-14 évesek. "Egyértelművé vált, hogy a kisebb korosztály a hihetőbb, valósághűbb" - mondta a castingigazgató.



Beszélt arról is, hogy a két lány régebbről ismeri egymást, castingokon korábban találkoztak, ezért értelemszerűen vetélytársak voltak. Úgy jellemezte őket, mint akik szerencsések, mert jó családi hátterük van, támogatják őket a szülők, tehetségesek, intelligensek, vannak terveik és jól kezelik a sikert.

Deák Kristóf rendező és Udvardy Anna producer nyerte el a Mindenki című alkotásért a legjobb rövidfilmnek járó elismerést a 89. Oscar-gálán magyar idő szerint hétfő hajnalban Los Angelesben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását