2020. augusztus 7. - Ibolya

Matolcsy magát magasztalja

A költségvetési és a monetáris politikában is jelentős fordulatra, gazdaságpolitikai irányváltásra volt szükség ahhoz, hogy Magyarország újra a befektetésre ajánlott országok között szerepeljen mindhárom nagy hitelminősítő intézet értékelésében - állapította meg a Magyar Idők hétfői számában megjelent írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.
2016. november 7. hétfő 10:08 - HírExtra
Megjegyezte, hogy a Moody's pénteki felminősítésével immár a nemzetközi hitelminősítők is teljeskörűen elismerik az új magyar gazdasági modell eredményeit.

A jegybankelnök hangsúlyozta, hogy a gazdaságpolitikai irányváltás tette lehetővé a növekedési fordulatot, és markáns javulást eredményezett a legfontosabb gazdasági mutatók és az ország kockázati megítélésének alakulásában.

A növekedési fordulat elérése érdekében a költségvetési politikában Magyarországnak nem megszorításra, hanem olyan strukturális reformokra volt szüksége, amelyek nem hagyományos eszközökkel egészültek ki. A hitelminősítők ugyanakkor - a "régi recept", azaz a megszorítási politikába vetett hitük miatt - ezt még nem ismerték fel, így 2011-12-ben is folytatták az ország leminősítését. Valójában ekkor már a válságból való kilábalás és a megelőző évek hibás gazdaságpolitikájának teljes körű megreformálása zajlott, de ezt a gazdaságpolitikai fordulatot a hitelminősítők csak az elmúlt hónapokban kezdték nyilvánosan elismerni - állapította meg a jegybank elnöke.

Nem hagyományos

"Az olykor nem hagyományosnak számító intézkedések kulcsszerepet játszottak annak a mozgástérnek a bővítésében, amelyre a közép-hosszabb távon ható, fenntartható növekedést biztosító strukturális reformok meghozatala érdekében szükség volt. A nem hagyományos reformoknak az egyensúly megteremtésén és a munkára ösztönzésen keresztül a növekedési kilátások javítását kellett elérniük. Ez vezethetett el a növekedési fordulathoz, amelyhez elengedhetetlen volt a fiskális és a monetáris politikai fordulat egyaránt" - összegezte Matolcsy György.

A 2013 után bekövetkező monetáris politikai fordulat során a Magyar Nemzeti Bank nemcsak az inflációs cél biztosításához járult hozzá, hanem széles körben támogatta a gazdaságot is. Az MNB új vezetése - szakítva a korábbi hibás működési modellel - kreatív, célzott eszközöket vezetett be, amelyek megfelelő választ jelentettek a kihívásokra - hangsúlyozta írásában az MNB elnöke.
Az új magyar gazdaságpolitikai modellt mostanra a gazdasági élet minden meghatározó szereplője elismeri. "Az elért eredmények alapján megalapozottan bízhatunk abban, hogy a mostani felminősítéseket újabb pozitív értékelések követhetik. A magyar példát egyre többen elemzik és követik" - írta Matolcsy György.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását