2024. március 29. - Auguszta

Drámai döntő volt a VB-n

Drámai végkifejletet tartogatott a triatlon világbajnoki sorozat utolsó, mexikói állomása, melyen a brit Jonathan Brownlee csupán karnyújtásnyira volt az első helytől és ezzel a vb-cím megszerzésétől, mégis a spanyol Mario Mola nyerte meg a pontversenyt.
2016. szeptember 19. hétfő 15:16 - HírExtra

 

    A rekkenő hőségben rendezett conzumeli viadal rajtját Mola várta az összetett éléről, a versenyen azonban a riói olimpia dobogósai, a Brownlee testvérek, az aranyérmes Alistair és az ezüstérmes Jonathan, illetve a Brazíliában harmadik dél-afrikai Henri Schoeman voltak a leggyorsabbak.

    A 1,5 kilométeres úszás és a 40 kilométeres kerékpározás után a 10 kilométeres futásban sokáig együtt haladt az élen a három triatlonos, majd előbb Alistair Brownlee kezdett leszakadni, aztán Schoeman sem bírta Jonathan Brownlee tempóját. A fiatalabbik Brownlee-fivér győzelme az utolsó kilométeren már biztosnak látszott, amikor - mintegy háromszáz méterrel a cél előtt - váratlanul, imbolyogva megállt, a televíziós felvétel alapján láthatóan nem volt magánál, a lábai rogyadoztak, és a pálya széléről próbáltak segíteni rajta. Összeesni azonban nem volt ideje, ugyanis bátyja futtában hóna alá nyúlt, és futásra "kényszerítette", majd tulajdonképpen belökte a célba, ahova a közben előző, élete első vb-versenyén győztes Schoeman mögött másodikként zuhant be.

    "Voltam már ilyen helyzetben, mint most ő, még néhány éve Londonban. Az utolsó emlékem az, hogy második vagyok a versenyben, aztán a következő meg, amikor valaki mondta, hogy tizedik lettem" - nyilatkozott a sorozat honlapjának Alistair Brownlee. - "Akkor megfogadtam, hogy mindenkinek segítek, aki így jár. Szörnyű ez az állapot, ráadásul a céltól néhány száz méterre nem biztos, hogy van orvosi segítség, ami nagyon veszélyes lehet."

    Mola egyperces hátránnyal, minden bizonnyal az összetett elsőség elvesztésének biztos tudatában futott, ám amint értesült Jonathan Brownlee gondjáról maradék erejét összeszedve iramot váltott, s végül az ötödik helyen ért be, ezzel megszerezte a világbajnoki címet.

    A férfi verseny egyetlen magyar indulója, Tóth Tamás feladta a viadalt. Összetettben a legjobb magyar Faldum Gábor lett, aki a 27. helyen végzett, míg Tóth 37. helyen zárt.

    A nőknél - egy nappal korábban - a bermudai Flora Duffy győzött, aki a pontversenyben is az élen végzett. Kovács Zsófia 37. lett a mexikói versenyen,  míg összetettben a 70. helyen végzett.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását