2021. március 5. - Adorján, Adrián

Súlyos gondok a sajtószabadsággal

Az Európai Unió és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szerbiai megfigyelői figyelemmel kísérik a Vajdasági Rádió és Televízióban (VRTV) történő leváltásokat, és figyelmeztetik a médiaház vezetőit, hogy közszolgálati médiumként a közérdek legmagasabb szintű megőrzéséért is felelnek - hangsúlyozta az EU és az EBESZ belgrádi küldöttsége vasárnapi közös közleményében.
2016. május 23. hétfő 07:35 - HírExtra

    A VRTV műsorigazgatóját május elején váltották le, ennek hatására lemondott az intézmény vezérigazgatója, majd a VRTV egyes csatornájának fő- és felelős szerkesztője is. Ezt követően a médium több szerkesztőjét is leváltották, illetve más műsorokhoz helyezték át.

    Az intézményi változások a vajdasági tartományi választások után következtek be, így több újságíró szervezet is politikai okokat vélt felfedezni a személyi változások mögött. A Vajdaságban hatalomváltás történt, az eddig kormányzó Demokrata Párt ellenzékbe került, míg a vezető politikai erővé a korábban a tartományban ellenzéki - ám országos szinten kormányzó - Szerb Haladó Párt vált.

     Öt újságíró szervezet tiltakozott a VRTV-ben történt változások miatt, míg két szervezet szerint a tiltakozók "agresszív kampányt" folytatnak az új vezetéssel szemben, és "egy szűkebb csoport érdekeit védik", nem a közérdeket tartják szem előtt.

    A vitára és a leváltásokra felfigyelt az EU és az EBESZ küldöttsége, amely közölte, hogy az uniós csatlakozásra váró Szerbia közmédiájának, így a Vajdasági RTV-nek is a pártatlanság, a változatosság és a szólásszabadság mellett kell kiállnia, valamint hatalmas felelőssége van a nemzeti kisebbségek iránt is azzal, hogy biztosítania kell a nemzeti kisebbségek nyelvén sugárzott műsort.

    Aleksandar Vucic miniszterelnök, a Szerb Haladó Párt elnöke szerint a leváltások a törvénnyel összhangban történtek, a politika nem avatkozott be. Hozzátette: a VRTV 15 évig a Demokrata Párt propagandaeszközeként szolgált, és az okozott most felháborodást, hogy az ott dolgozók a szakmaiságot szem előtt tartva kezdtek valamibe.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását