Belföld
Vissza a múltba? Határvadász századok jönnek létre
Határvadász századok jönnek létre a rendőrségen belül, több ezer rendőrt vezényelnek a déli határra, hogy megvédjék a határszakaszt - jelentette be Lázár János.

A technikai mellett jogi védelemre is szükség van – hangoztatta a miniszter, kijelentve: az illegális határátlépést önálló tényállásként kell rögzíteni a Btk.-ban és szigorítani kell az embercsempészetre vonatkozó büntetési tételeket is. Az illegális átlépést, illetve a határzár megbontását, rongálását akár 3 vagy 4 éves szabadságvesztéssel is szankcionálnák – tette hozzá.
Lázár János közölte, több ezer rendőrt vezényelnek Csongrád és Bács-Kiskun megyébe a magyar-szerb határszakaszhoz, mert a fizikai védelem mellett szükség lehet arra is, hogy "az egyre agresszívabb és egyre határozottabb követelésekkel" fellépő illegális határátlépőkkel szemben rendőri védelmet is biztosítsanak.

Beszámolt arról is, hogy a két miniszter arról tájékoztatta a kormányt, az ideiglenes határzár első szakasza megépül augusztus 31-ig, és "gőzerővel" építik a második biztonsági zárat. A miniszterek arról tájékoztatták a kormányt, készek arra, hogy megépítessék a második vonalban a 3,5 méter magas biztonsági határzárat – tette hozzá.
Felkészítik őket a "csínytevésre"

A migrációval érintett tranzitországokba tervezett kampányról Lázár János elmondta, hogy azt a Nemzeti Kommunikációs Hivatal fogja szervezni a Miniszterelnökséggel együttműködve. Hozzátette: három napon belül részletes előterjesztést kell a miniszterelnök asztalára tennie arról, hogyan valósítják meg. Mint mondta, minden egyes példát mérlegelnek, de elsősorban a németet veszik figyelembe.
Orbán kérése
A miniszterelnök azt kérte a belügyminisztertől, hogy a katasztrófavédelem a kárelhárítás mellett folyamatosan álljon az önkormányzatok rendelkezésre – tette hozzá. Mint mondta, a kormány kész segítséget nyújtani minden önkormányzatnak és bajba kerültnek a viharkárok elhárításához.
Kitért arra is, hogy a kormány megkezdte Czunyiné Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára által, a köznevelési rendszer átalakításáról készített beszámoló tárgyalását.
Mint mondta, tárgyalják az élelmiszer-felügyeleti díjra vonatkozó, a földművelési és az igazságügyi tárca által készített előterjesztést, illetve a dohányipari különadóra vonatkozó javaslatot, valamint döntenek az autó-, illetve a személyi hitelesek helyzetére vonatkozó előterjesztésről.

Egy másik kérdésre beszélt arról, hogy a Miniszterelnökségen dolgozó államtitkároktól, helyettes államtitkároktól azt kérte, lehetőség szerint minél hamarabb szüntessék meg az üzleti tevékenységüket, ha van ilyen. A politika és az üzleti tevékenység nem fér össze egymással – hangsúlyozta.
Forrás: MTI/HírExtra