2024. március 29. - Auguszta

Tüntettek a Klubrádió mellett

A Klubrádió mellett tüntettek civilek Budapesten a Pollack Mihály téren. A demonstráción felszólalt a Lomnici-ügy miatt éhségsztrájkot folytató Nagy Navarro Balázs mellett Tamás Gáspár Miklós, Vásárhelyi Mária és Ba:cher Iván is. A felszólalók arról is beszéltek, hogy a kormány intézkedései veszélybe sodorták a demokráciát.
2011. december 22. csütörtök 20:43 - HírExtra
A demonstráción bejelentették, hogy petíciót nyújtanak be a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH), amelyben Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójának leváltását kérik.

Nagy Navarro Balázs, a Tisztességes Tájékoztatásért Mozgalom alapítója, a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének (TFSZ) alelnöke a demonstráción azt mondta, senki nem hiszi el azokat az indokokat, amelyek alapján elvették a Klub Rádiótól a frekvenciát. Kitért arra is, hogy az Index.hu hírportál tudósítóit kitiltották a Parlamentből.

"Minden demokrata politikai meggyőződésétől függetlenül nemet kell, hogy mondjon akkor, amikor bármelyik hatalom bármire hivatkozva megpróbálja elhallgattatni a neki nem tetsző médiát, megpróbálja megfélemlíteni, terrorizálni az újságírókat" - mondta. "Nincs jogállamiság valódi demokrácia nélkül. Nincs demokrácia valódi sajtószabadság nélkül" - hangoztatta.

Vásárhelyi Mária, a Nyilvánosság Klub ügyvivője felszólalásában azt mondta, nem gondolta volna, hogy 1988-as alapításukkor megfogalmazott gondolatok ma "aktuálisabbak lesznek, mint valaha". Ismét a véleménynyilvánítás és a sajtószabadság miatt kell szót emelni, mert a Fidesz-KDNP-kormány az elmúlt másfél évben lebontotta a demokratikus intézményrendszert, felszámolják a plurális médiavilágot, megfosztják az embereket a szabad tájékozódás lehetőségétől, a közpénzből fenntartott médiumok pedig politikai propaganda eszközévé váltak. "Magyarországon megszűnt a közszolgálati média" - fogalmazott.

Tamás Gáspár Miklós filozófus arról beszélt, hogy 18 éve szintén a Pollack Mihály téren álltak és tiltakoztak a közmédia tönkretétele ellen. Kitért arra is, hogy a Magyar Köztársaságot már nem lehet megtalálni sem az Alkotmánybíróságon, a Legfőbb Ügyészségen, az Állami Számvevőszékben és a Parlamentben sem. A Magyar Köztársaság az utcán van; intézményesen ugyan meg lehetett semmisíteni, de a magyar nép, a szabad emberek egyenlő gyülekezete még él - mondta.

Ba:cher Iván író, újságíró a demonstráción felszólalva azt mondta, Magyarország "a világ szégyene" lett, külföldről mentik meg az országot, és külföldről védik a sajtó szabadságát, a demokráciát. A választások óta kiderült, tévedtek azok, akik nem mentek el szavazni, azok, akik a Fideszre, s még azok is, akik az MSZP-re szavaztak.

A demonstráción felszólalt még a szintén éhségsztrájkot folytató Szávuly Aranka, a Tisztességes Tájékoztatásért Mozgalom másik alapítója, Grecsó Krisztián költő, és Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) volt elnöke. A tüntetésen több ezer ember vett részt, a demonstrálók a Pollack Mihály tér mintegy háromnegyedét foglalták el.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását