2024. május 7. - Gizella

Össznépi egyeztetés a görögökről

Szűkebb körű megbeszélésekkel kezdődött az euróövezeti országok vezetőinek csütörtöki találkozója, amelynek fő célja, hogy kidolgozzák a Görögországnak újabb pénzügyi támogatást nyújtó program fő elemeit.
2011. július 21. csütörtök 17:13 - HírExtra
Az értekezletet hivatalosan megnyitó munkaebéd előtt - helyszíni források szerint - a házigazda Herman Van Rompuy európai tanácsi elnök külön ült asztalhoz Angela Merkel német kancellárral, Nicolas Sarkozy francia elnökkel, az euróövezeti pénzügyminiszterek csoportját is elnöklő Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfővel, valamint Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnökkel.

Az eseményen jelen volt Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója is.

Előző este Merkel és Sarkozy már megállapodott egy közös tervezetben. Ebben sajtóértesülések szerint egyebek között a magánbefektetők közreműködésének módozatairól, valamint a görög államadósság átütemezésének elutasításáról esik szó.

A nemzetközi pénzügyi piacokon - a legalábbis részleges fizetésképtelenség közeledésével gyanúsított - Görögország helyzetének tartósabb rendezése kulcsfontosságúnak tűnik ahhoz, hogy az euróövezeti országok iránti teljes bizalom visszatérjen.

Az EU-tagországok pénzügyminiszterei tíz nappal ezelőtt már kilátásba helyeztek néhány olyan intézkedést - köztük az uniós pénzügyi stabilitási mechanizmus rugalmasabbá tételét -, amelyek segíthetnek abban, hogy a válság más euróállamokra való átterjedésének veszélye távolabb kerüljön.

Juncker a mostani ülés előtti nyilatkozatában arról is beszélt, hogy Brüsszelben a görög problémára átfogóbb megoldásokat szeretnének, amelyekkel egyebek között elkerülhető lenne, hogy "kéthetente találkozzanak", és "új elemeket adjanak hozzá" a korábban elhatározottakhoz.

Mint Van Rompuy egy közösségi portálon közzétett üzenetében bejelentette, a szűk körű egyeztetést követően - mintegy kétórás késéssel az eredetileg tervezetthez képest - megkezdődött a találkozó első közös része, a munkaebéd.

A csütörtöki euróövezeti csúcs - amelyet megelőzően több résztvevő bizakodónak mondta magát a megállapodással kapcsolatban - az előzetes tervek szerint a kora esti órákban ér véget.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását