Belföld

Nézőpont Intézet: Schmitt Pálnak nehéz dolga van

A Nézőpont Intézet felmérése szerint a megkérdezettek 60 százaléka elégedett, kétötöde elégedetlen Schmitt Pál köztársasági elnöki tevékenységével.

Az intézet a Heti Válasz megbízásából készítette el kutatását, és megállapításait szerdán az MTI-vel is megosztotta.

Eszerint az érvényesen válaszolók ötöde teljes mértékben, 40 százalékuk pedig inkább elégedett Schmitt Pállal, míg 20-20 százalék teljesen, illetve inkább elégedetlen vele. A Fidesz-szimpatizánsok 85 százaléka elégedett az államfői teljesítménnyel, míg a szocialista szavazók háromnegyede kedvezőtlenül ítéli meg azt. "A fenti adatok azt mutatják, hogy a jobboldalon – néhány feltételezéssel szemben – Schmitt Pál alapvető elismerésnek örvend és a válaszadók támogatják szerepfelfogását" – áll a Nézőpont közvélemény-kutatásának összegzésében.

Az intézet rámutat, hogy Schmitt Pálnak nehéz dolga van, mert "nyolc év kormánykritikus államfői gyakorlata után egy újszerű szerepfelfogást kell kialakítania". Az elmúlt egy évben stratégiai hibát a kormány munkáját kívülről támogató elnökként nem követett el, inkább egy-két "bakija" vált emlékezetessé – olvasható az értékelésben.

A Nézőpont emellett megállapította, hogy a kormánypártok egy most vasárnapi választáson ismét kétharmados parlamenti többséget szereznének. Érdekességét emelik ki, hogy a Fidesz-szimpatizánsok 10 százaléka egy éve még nem a kormánypártokra voksolt, az új támogatók pedig legnagyobb arányban – majdnem egyharmadnyian – az LMP táborában találhatók.
Az intézet vizsgálta Gyurcsány Ferenc megítélését is: a megkérdezettek 63 százalék úgy látja, a volt miniszterelnök inkább árt a szocialista pártnak, az érvényesen válaszoló MSZP-szimpatizánsok 51 százaléka szerint viszont használ neki.
 
Arra, hogy történt-e olyan bűncselekmény az elmúlt években, amely miatt bíróság elé kellene állítani Gyurcsányt, a megkérdezettek harmada felelt igennel, harmada nemmel és ugyanennyien nem tudtak válaszolni. A Fidesz-szavazók 52 százaléka szívesen látná a szocialista politikust a bíróság előtt, 19 százalékuk viszont nem tartja ezt indokoltnak, ahogyan a Jobbik-szimpatizánsok negyede sem. A Nézőpont szerint azért, mert "alighanem ők 2006-ban még az exminiszterelnökre szavaztak".

A Nézőpont Intézet a kínai miniszterelnök látogatása után a hazai kisebbségekkel szembeni előítéletekről is érdeklődött, arra hivatkozva, hogy az együttműködés nemcsak diplomáciai szinten, hanem a mindennapokban is jelentkezik majd. Az adatok szerint a válaszadók 72 százaléka el tudna fogadni kínai embert a szomszédjaként; a legtöbben az arabok (35 százalék) és a cigányok (46 százalék) esetében utasítják ezt el.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.