Belföld

Kínaiak vehetik meg a repteret?

Kínai cégek jelenhetnek meg a Budapest Airport Zrt.-ben, hiszen a budapesti repülőtér Pekingnek is fontos lehet - írja a Heti Válasz a csütörtökön megjelent nyomtatott változatában.

A lap szerint a kínaiak már bejelentkeztek a ferihegyi gyorsvasút építésére és "állítólag" készen állnak a Malév megvásárlására is.

A lap internetes portálján már szerdán megjelent a hír, hogy az idén július-augusztusra várhatóan olyan helyzet alakul ki, miszerint a kormány „piackonform" módon képes lesz "visszaállamosítani" a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airportot. A spanyol Grupo ACS ugyanis várhatóan többségbe kerül a német Hochtief cégben, amely annak a konzorciumnak a vezetője, amelyik többségi tulajdonos a Budapest Airport Zrt.-ben. Ezt követően a repülőtéri érdekeltségeket, többek között a magyart is eladják.

Az MTI kérdésére a tárcánál azt közölték, hogy a "Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtóértesüléseket nem kommentál".

A Heti Válasz csütörtökön megjelent nyomtatott változata szerint a lap kormányzati körökből értesült úgy, hogy "mivel a budapesti repülőtér Pekingnek is fontos lehet, nincs kizárva, hogy kínai társaságok tűnnek fel a BA Zrt.-ben – de csak ha szövetséges viszonyt vállalnak a magyar állammal."

A lap megjegyzi: "Utóbbi víziót táplálja az a tény, hogy a ferihegyi gyorsvasút építésére már bejelentkezett az ázsiai szuperhatalom, és a kínaiak állítólag a ramaty állapotú Malév felvásárlására szintén készen állnak".

A lap több tényezővel támasztja alá azt, hogy az "Orbán-kormány a következő hónapokban esélyt kap a BA Zrt. visszavételére": a Hochtief vezette konzorcium tulajdonosi sokszínűségével, a finanszírozók elégedetlenségével és a fejlesztések elmaradásával.

A Heti Válasz a lehetőségek között említi a Hochtief, vagy valamelyik konzorciumi tag részesedésének megszerzését.

A fejlesztések elmaradásával kapcsolatban a lap emlékeztet arra, amit már korábban megírt: a szerzői jogok eredeti birtokosa, Jaklics Ervin tervező engedélye nélkül nem lehet "belepiszkolni" a 2-es terminálcsarnokba, ami miatt még évekig elhúzódhatnak azok az utasforgalmi fejlesztések, amelyek már 2008-ban is késésben voltak.

A Heti Válasz megjegyzi, hogy "mindebből akár az is következhetne, hogy a Fidesznek valóságos, alakító jellegű befolyása van a hazai légügyekre. Ezzel szemben például a Malév esetében a kormány egyelőre nem tudott megállapodni a – Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök felügyelő bizottsági elnökségével működő – kisebbségi tulajdonos Vnyesekonombankkal a szakításról, így lehetetlen új stratégiai befektetőt találni."

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.