Bűnügy

Vizsgálat az Egészségügyi Holding Zrt-nél

Névtelen feljelentés alapján rendőrségi vizsgálat indult az Egészségügyi Holding Zrt.-nél - jelentette be Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés fideszes elnöke a testület szerdai ülésén, Nyíregyházán.

Seszták Oszkár közlése szerint a könyvelést és az egyes szerződéseket érintő vizsgálatról kedden szerzett tudomást a társaság könyvvizsgálójától, akit az ügyben tanúként hallgattak meg. A vizsgálat egybeesik a holding mérlegének auditálásával, de ez nem érinti a zrt. éves beszámolóját és közhasznúsági jelentését – tette hozzá.

A megyei önkormányzat tulajdonában lévő holding tavalyi gazdálkodási beszámolóját a szerdai ülésen tudomásul vette a közgyűlés, mivel a vizsgálat nem kapcsolódik annak tartalmához.

Seszták Oszkár ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a beszámolót – mely záradék csatolásával figyelmezteti a tulajdonost a rendőrségi vizsgálatra – május végéig el lehet majd fogadni.

Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére megerősítette: a főkapitányság gazdaságvédelmi osztályán hűtlen kezelés bűntett megalapozott gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult nyomozás a holdingnál kötött egyes tanácsadói szerződésekkel kapcsolatban.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.