Belföld

Változtatást sürget az MSZP

Az MSZP pénteken ismét az üzemanyagok árának csökkentésére és egy igazságosabb adórendszer kialakítására szólította fel a kormányt.

Kormos Kata, a szocialisták szóvivője sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az MSZP mindkét cél érdekében törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek. Megismételte, hogy a januártól hatályos adóváltozásokkal csaknem 1,4 millió munkavállaló járt rosszul, kifogásolta a közmunkaprogram "szétverését", továbbá hogy – mint a szóvivő fogalmazott – a kormánypártok "nők tízezreivel hitették el, hogy elmehetnek nyugdíjba, de ez sem lett igaz".

Nehezményezte azt is, hogy a devizahitelesek megsegítése beváltatlan ígéret maradt. Ezen igazságtalanságok ellen is tiltakozhatnak, akik aláírják az MSZP egy hónappal ezelőtt elindított petícióját – tette hozzá Kormos Kata.

Kitért arra is, hogy mindeközben kormánypárti politikusok jogosulatlanul vettek fel költségtérítést, a Papcsák Ferenc korábbi elszámoltatási kormánybiztos vezette zuglói önkormányzat pedig "gyanús tanácsadói szerződéseket kötött, három hónap alatt mintegy 80 millió forintért".

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.