Külföld

Afganisztánban a miniszter

Váratlanul Afganisztánba érkezett Robert Gates amerikai védelmi miniszter.

Személyesen

A tárcavezető látogatása során személyesen kíván tájékozódni az afganisztáni helyzetről. Gates látogatását előre nem jelentették be. Az amerikai védelmi miniszter gyakran utazik Afganisztánba. A mostani, kétnapos látogatásán felkeresi az ország keleti és déli részét, ahol a tálib lázadók a legaktívabbak. Találkozik Hamid Karzai afgán elnökkel, aki indulatosan reagált arra, hogy a múlt héten kilenc afgán gyerek vesztette életét a NATO vezette haderő (ISAF) légicsapásában.

Mélyen sajnálja

Az ISAF vizsgálatot indított az ügyben, Barack Obama amerikai elnök pedig "mély sajnálatát" fejezte ki a gyerekek halála miatt.

Geoff Morrell, a védelmi minisztérium szóvivője közölte, hogy Gates személyesen kíván tájékozódni arról, milyen változások történtek Afganisztánban a legutóbbi, tavalyi decemberi látogatása óta.

Átveszik a felügyeletet

Karzai várhatón március 21-én hozza nyilvánosságra azt, hogy milyen ütemben veszik át az afganisztániak a biztonsági hatáskörök felügyeletét az országban állomásozó külföldi erőktől. A folyamat júliusban veszi kezdetét, és várhatóan 2014-ig tart.

Forrás: MTI/HírExtra

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.