A fiúkat a döntőből való kiesésük sem keserítette el, folyamatosan dolgoznak azóta is: fellépéseiken érzik, hogy csakugyan kedvencei a közönségnek. Nem lehet véletlen, hogy hazánk legnagyobb lemezkiadójával írtak alá szerződést.

A Street „szóvívője” mesél a csapat kulisszatitkairól, Báró pedig első ízben árul el részleteket a Megasztár5-öt megelőző titokzatos betegségéről, amelyből csodával határos módon sikerült mára felgyógyulnia.

Leosztva

A négytagú formációban mindenkinek megvan a feladata az éneklésen kívül is: Burai Krisztián (Kicsinyúl) a hangszerelésért felel, Ignác a frizurákra, ruhákra figyel oda saját stylistjuk, Sármen Nóra irányításával, Schull Zoltán (Báró) a médiakommunikátor, a jóképű Márió pedig „legnehezebb” feladatként a rajongókkal (elsősorban hölgyekkel) való törődést vállalta magára.

Márió persze nem csak ennyit tesz le az asztalunkra: szövegíróként is dolgozik a Streetben, de mások albumain is közreműködik, legutóbb például Emilio új lemezén hallhatjuk őt – kezd bele a történetbe Báró. - Én magam is részt vettem a mostani munkában, már csak azért is, mert első lemeze megjelenése óta írok dalszövegeket Emilio lemezeire. Például az óriási sikert aratott Ne nézz vissza rám! című slágerre biztosan sokan emlékeznek szívesen. Nemrég készítettünk dalokat Kállay-Saunders Andrásnak, aki szeretne a jövőben csakis velünk dolgozni.



A legnagyobb lemezkiadó azért vállalt be minket, mert mi is bevállaltuk magunkat, vagyis azt a zenei stílust, amit játszunk, még akkor is, ha ez Magyarországon nehezebben eladható, mint más műfajok. A mi stílusunk – amelyben a pop, a soul és az r ’n’b ritmusait ötvöztük - túlzottan „amerikainak” számít még, de úgy tűnik, egyre inkább megkedvelik az emberek.

"Srteet-es"

Szeretnénk eljutni odáig, hogy egy nap, ha a miénkhez hasonló számot hall valaki, azt mondja majd: ez olyan „street-es”! A Megasztár5-ben egyfajta színfolt voltunk, és bár lett volna még keresnivalónk a műsorban, mégsem baj, hogy kiestünk, mert így is volt pár szakember, aki felfigyelt ránk. Fellépéseinken pedig érezzük: szeret minket a közönség!

A mai sikert szó szerint életbevágóan fontos események előzték meg. Bárót még a Megasztár5-be való jelentkezésük előtti hónapokban, 2009 őszén rejtélyes betegség támadta meg. A fiatal zenész kellemetlen fájdalmat kezdett érezni a gyomrában, ami egyre csak fokozódott.

Egy nap odáig jutott, hogy se járni, se beszélni nem volt már képes, rémült családja azonnal kórházba szállíttatta. Vizsgálatok tömkelegét végezték el rajta a Péterffy Sándor utcában, amelyek végeredményeként az orvos a többszörösen megismételt CT-ket nézve elmondta a 28 éves, immáron tolókocsiban ülő férfinak, mire számíthat.

Vírus, mely kirágja a gyomrot

Az orvos nem akarta elhinni azt, amit látott! Kiderült, hogy a gyomrom kilyukadt, ráadásként néhány létfontosságú szervem elmozdult a helyéről! A doktor úr talán próbálta elvenni valahogy a halálosan komoly eset tragikusságát, mert azt kérdezte tőlem, nem szúrtak-e le véletlenül a torkomon keresztül egy karddal?? Azt mondta, valami vírus támadta meg a bensőmet, ami úgymond „kirágta” a gyomromat. Én mindenesetre úgy éreztem magam, mintha átment volna rajtam pár kamion…

Hogy milyen súlyos esetről volt szó, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Bárót körülvevő orvosteam vezetője úgy vélte: ha a beteget nem műtik meg egy órán belül, meghal. A rémült férfit betolták egy előkészítőbe, és mire észbekapott, testének majd’minden részéből csövek lógtak ki.
-Olyan fájdalmaim voltak, amiket az ellenségemnek se kívánnék!

Ordítani akartam, de egy hang se jött ki a torkomon, helyette csak sírtam, akár egy kisgyerek. Az járt közben a fejemben, hogy lehet, hogy most meg fogok halni… A több órás műtét után az intenzív osztályon ébredtem, mindenünnen csövek lógtak ki belőlem, de mert nem emlékeztem semmire, felültem az ágyban, és kitéptem magamból minden műszert!

A jelzésekre berohant a nővérrel együtt az orvosom, és majd elájultak attól, amit láttak. Később kiderült, hogy a nővért a páromnak hittem, kiabáltam is neki, hogy segítsen rajtam! Egyfajta tudathasadás állapotába kerültem, teljes káosz kavargott a fejemben, aztán hirtelen elájultam! Később, amikor a családom meglátogatott, az orvos a jelenlétükben elmondta, hogy ú.n. sztómám van, vagyis a műtét során kivezetésre került a végbelem – a hasamra.

Bár még mindig nem nagyon tudtam beszélni, ennek az iszonyatos információnak a közlése után már tudatosodott bennem hogy mi is van, mert addig nem is tűnt fel nekem az a bizonyos kis zsák az oldalamon. 28 évesen el kellett fogadnom, hogy ezentúl így kell élnem! Ráadásként azt is elmondták, hogy bár így is rendben lehetek a későbbiekben, ha kapnék egy vérmérgezést, azt már biztosan nem élném túl. És mi történt?