Bűnügy

Már három áldozata van a megállóba hajtó furgonnak

Meghalt még egy sérült a kórházban azok közül, akiket egy furgon ütött el a főváros IX. kerületében, így háromra emelkedett a balesetben elhunytak száma - közölte a rendőrség sajtóosztálya.

Három ember meghalt, három súlyosan, életveszélyesen megsérültő délután, amikor a IX. kerületi Vágóhíd utcában egy furgon rohant a buszmegállóban várakozók közé.

Kisdi Márk Máté, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője elmondta, hogy a furgon összesen hat embert gázolt el. Egyiküket a közelben várakozó 2-es villamos alól kellett kiszabadítani. A furgon, amely egyelőre ismeretlen okból csapódott a megállóban várakozók közé, végül a közelben lévő villamossíneken állt meg.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, hogy a sérültek közül két férfi és két nő többszörös koponya, mellkas és végtag sérüléseket szenvedett. További két férfi közül az egyiknek nyílt lábszártörése, a másiknak pedig combtörése és fejsérülése van. A sérültek valamennyien középkorúak – tette hozzá.

A mentőknek már a helyszínen életmentő beavatkozásokat kellett végrehajtaniuk, majd a sérülteket három különböző fővárosi kórházba szállították. A furgont vezető fiatal férfi nem sérült meg – tette hozzá Győrfi Pál.

Az MTI korábban a Péterfy Sándor utcai Kórház ügyeletvezető főorvosától úgy értesült, hogy két ember a kórházba szállítást követően életét vesztette.

A rendőrség sajtóosztálya azt közölte, hogy a helyszínelés még tart, és megkezdték a furgon vezetőjének kihallgatását.

Fehérvári Tibor, a BKV fődiszpécsere elmondta, hogy a baleset egy HÉV-pótló autóbusz megállójában történt.

Fehérvári Tibor, a BKV fődiszpécsere elmondta, hogy a baleset egy HÉV-pótló autóbusz megállójában történt.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.