Vele vagy nélküle?

Azt szokták mondani, az ember társas lény. Ennek ellenére néha nagyon szeretünk egyedül lenni, kicsit elmélyülni a gondolatainkban, vagy csak magunkkal foglalkozni. Ha arra gondolunk, mit vár el tőlünk a társadalom, összezavarodunk: egyrészt mindenkiben él a késztetés, hogy párt találjon magának, hiszen a családunktól és a környezetünktől azt halljuk, hogy az a normális, ha találunk magunknak valakit, összeköltözünk-összeházasodunk.

Bár manapság már elég az összeköltözés is, a papír sokak szerint nem fontos, vagy kifejezetten ellene vannak, de a lényeg ugyanaz: legyen egy társunk az életben, akire támaszkodhatunk, akit szerethetünk, és aki segít minket a céljaink elérésében.

Másrészt ma a nőktől elvárják azt, hogy függetlenek legyenek, önállóan is boldoguljanak az életben, és ne szoruljanak egy férfi védelmére vagy támogatására. Sokfelé kell emiatt megfelelnünk, hiszen van egy munkahelyünk, ahol teljesíteni kell nap mint nap, esetleg tanulunk is mellette, gyereket nevelünk, háztartást vezetünk, és mindemellett igyekszünk csinosak és szépek is maradni, hogy a párunk figyelmét meg tudjuk tartani.

Az idők során többször változott a társadalom modellje. Voltak időszakok, mikor azt várták el a nőktől, hogy otthon legyenek, a megfelelő hátteret biztosítva a férj és a gyerekek számára. Máskor dolgozniuk kellett. A két típus egymás mellett is létezett, azonban aki dolgozott, az nem nevelt gyereket, és fordítva.

A váltás nálunk, magyaroknál a Kádár-korszakban kezdődött, mikor az számított ideális és boldog nőnek, ha férjhez ment, gyereket szült, majd nevelt, és emellett még munkahelye is volt. Azóta él bennünk ez a kettősség: vagy minden területen meg akarunk felelni, vagy pedig „csak” az egyiken, és rosszul érezzük magunkat azért, mert mások többet és szerintünk jobban csinálnak.

Hasonló érzéseink vannak a párkapcsolatokkal szemben is: egyrészt szeretnénk, ha lenne mellettünk valaki, aki segít, és aki mellett nőnek érezhetjük magunkat, aki mellett kiélhetjük az otthoni önmagunkat. Másrészt néha jó egyedül lenni és magunkkal foglalkozni, és bebizonyítani azt magunknak és másoknak is, hogy egyedül teljes egészek vagyunk.

Ha kapcsolatban vagy házasságban élünk, sokszor zavar az, hogy a párunk nem toleráns velünk, mindent nekünk kell otthon megcsinálni, alkalmazkodni kell a családjához és a barátaihoz, és számtalan apró dolog van még, ami megkeseríti az életünket, és sokszor gondolunk arra, hogy ezek a problémák nem merülnének fel, ha egyedül lennénk.

Másrészt ha szinglik vagyunk, ami manapság divatosnak számít, akkor azért szorongunk, hogy egyedül vagyunk, örökre egyedül is fogunk maradni, senkinek nem kellünk, az üres lakásba kell hazamennünk. Úgy érezzük, hogy nem vagyunk egészek, és minden problémánk megszűnne, ha lenne mellettünk valaki.

Mindezekkel együtt kell élnünk, de csak rajtunk múlik, milyen életet élünk, és választhatunk, hogy melyik úton megyünk tovább. A lényeg az, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben.